Pesti Srácok

Őszödi beszéd: További részletek a titkosszolgálati jelentésből

Őszödi beszéd: További részletek a titkosszolgálati jelentésből

Az Alkotmányvédelmi Hivatal honlapján anonimizált formában nyilvánosságra hozta a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült két titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett a később utcai tiltakozásokat kiváltó beszédet elmondó Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

A "Gerilla" fedőnevű ügy lezárásáról szóló, 2009 júliusi jelentés nem nevezi ugyan meg, de a leírásból nagy valószínűséggel megállapítható, hogy az információ Rózsa-Flores Eduardótól származik, aki csak találgatni tudott a kiszivárogtató politikus személyéről, két lehetséges "elkövetőt" említve (Rózsa-Flores Eduardót 2009. április 16-án Bolíviában egy akcióban kommandósok lelőtték).

A témában készült másik, 2007 májusi, "Gyümölcsöskert" fedőnevű jelentésben megállapítják, szakértői vélemény alapján a hangfelvételt a hivatalos rögzítésre felkért cég munkatársai készítették az őszödi kormányüdülőben, hiteles, vagy annak látszó szóbeli megrendelés alapján. A vizsgálat megállapította, hogy a felvételt készítő társaság munkatársai jóhiszeműen jártak el, és lojálisak voltak az MSZP-hez és Gyurcsány Ferenchez. Mint írják, azonosították azt az embert, aki a nyilvánosságra kerülést megelőző napon birtokában volt a kalózfelvételnek és azt e-mailben továbbította. Ellenőrzése során megállapították, hogy "erősen jobboldali beállítottságú".

PestiSracok facebook image

A jelentés kimondja, hogy a feltárt ellentmondásokat két okból sem tisztázhatták. Ezek egyike szerint a rendezvény és a nyilvánosságra kerülés időpontja között eltelt idő, valamint a bekövetkezett események "lényegesen befolyásolták a meghallgatottak emlékezetét". A másik pedig az, hogy a tények tisztázását lehetetlenné tette, hogy az ügy szempontjából releváns körülményeket nem dokumentálták. Ezek miatt nem tudták azonosítani a megrendelő személyét, a rögzítés célját, valamint azt sem, hogy a felvételeket ki birtokolta.

A "Gerilla" fedőnevű hatoldalas jelentésben sok mondatrészt, illetve egy teljes bekezdést is kitakartak. A dokumentumban Rózsa-Flores Eduardót "Guevara"-ként nevezik, aki 2009 áprilisában Bolíviában áldozatul esett egy lövöldözésnek.

A jelentés szerint "Guevara elmondása szerint az őszödi miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatója egy MSZP-s politikus, aki a miniszterelnökkel és a frakciótársaival egyeztetve szervezte meg az inkriminátum nyilvánosságra hozatalát. A politikus személye találgatás tárgya volt. Célszemélyünk eszmefuttatása szerint (kitakart rész) jöhet szóba, de az akkori beosztásánál és a miniszterelnökkel ápolt jó viszonya miatt inkább az utóbbit tartotta potenciális +elkövetőnek+".

"Információi alapján a politikus egy (kitakart rész) bízott meg azzal, hogy az illető a meglévő kapcsolatát kihasználva juttassa el a hanganyagot a JobbikNet-hez. Guevara-val folytatott beszélgetések során annyit sikerült az ismeretlen személyről kideríteni, hogy valaha (kitakart rész) volt, a (kitakart rész) alatt (kitakart rész)szakértőként tevékenykedett, jelenleg pedig (kitakart rész) MSZP-s rendezvények lebonyolításában vesz részt, valamint (kitakart rész) cégeit vezeti".

"Az illető közvetlen kapcsolatban állt/áll (kitakart rész), a JobbikNet (kitakart rész), akinek a hanganyagot 2006. év 37. hetének közepén egy személyes találkozó keretében adta át. Ezt követően (szeptember 15-én) (kitakart rész) néhány külföldi ismerősének interneten elküldte a megszerzett hangfelvételt. (kitakart rész) a JobbikNet hírportál egyik (kitakart rész) szeptember 16-án tájékoztatta a felvétel létezéséről".

"Nevezettek - még aznap este - Guevarával egyeztetve arra az álláspontra jutottak, hogy nem jelentetik meg az anyagot, hanem a Fidesz számára átadják a +lehetőséget+. Attól tartottak, hogy általuk működtetett hírportál nem elég fajsúlyos, és emiatt esetleg az általuk leközölte hiteltelenné válhatnak. Guevara javaslatára felvették a kapcsolatot (kitakart rész) illetőségű fideszes személlyel, aki kapcsolatba állt a Fidesz (kitakart rész) igazgatójával, (kitakart rész)".

"Szeptember 16-án éjszaka (kitakart rész) és a (kitakart rész) fideszes személyesen felkereste (kitakart rész), aki azonnal értesítette a (kitakart rész) a történtekről".

"Másnap délelőtt az érintettek egy budapesti (kitakart rész) fideszes irodában gyűltek össze, hogy megbeszéljék a hangfelvétel sorsát. Az egyeztetésen (kitakart rész) és a pásztói fideszesen kívül jelen volt (kitakart rész) és (kitakart rész). (Megjegyzés: (kitakart rész) nem tudott részt venni, mert Brüsszelben tartózkodott. Indulása előtt, a Ferihegyi repülőtéren értesült a hangfelvétel meglétéről). Hosszas huzavona után úgy döntöttek az egybegyűltek, hogy (kitakart rész) motoros futárral - előre tervezett időpontokban (fél órás időközökkel - az első 12 órára lett lézbesítve) - hét médiumnak (Origó, Index, Népszabadság-online, MTI, Magyar Rádió stb.) juttatják el a miniszterelnöki beszédet. A hanganyag sokszorosítását szintén a Fidesz irodában végezték".

"Guevara elmondása szerint a beszéd kiszivárogtatására azért volt a kormánynak szüksége, hogy időt nyerjen, továbbá valamilyen módon elterelje a figyelmet a költségvetési vitákról, illetve rávilágítson az ország rettentően rossz gazdasági helyzetére. A nyilvánosságra hozatalban az MSZP azért választotta a jobboldal/ellenzék bevonását, mert az elhangzás és a médiába kerülés között eltelt hosszú idő magyarázkodásra kényszeríthette volna őket, s így esetleg az elérendő céljuk elsikkadhatott volna. Célszemélyünk állítása szerint a médiába juttatás érdekében több verzió is kidolgozásra került".

"Az (kitakart rész) a hanganyag kikerülésétől a nyilvánosságra hozatalig - döntő többségében - sikerült felderíteni az abban résztvevő személyek körét. A (kitakart rész) további célja annak tisztázása volt, hogy ki juttatta el (kitakart rész) az inkriminátumot, valamint kinek a megbízásából tette".

"Célszemélyünk annak ellenére, hogy állítása szerint személyesen ismeri a hanganyagot átadó személyt, többszöri próbálkozás ellenére sem volt hajlandó megnevezni, arra való hivatkozással, hogy nem akar másokat - elsősorban (kitakart rész) - bajba keverni" - olvasható a jelentésben.

A jelentés összegzésében az szerepel, hogy "a történeti tényállás pontos feltárása, (kitakart rész) - az elkövetéstől eltelt hosszú idő miatt - szinte lehetetlenné vált, ezért, valamint a célszemély váratlan elhalálozása végett javaslom a (kitakart rész) megszüntetését". A jelentést aláíró őrnagy neve ugyancsak ki van takarva.

A Demokratikus Koalíciót az MTI péntek este nem tudta elérni, Gyurcsány Ferenc pedig sem Facebook-oldalán, sem más módon nem reagált még.

Molnár Zsolt, az MSZP kampányfőnöke és a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke az ATV Híradó megkeresésére annyit mondott: ebben az ügyben egy autentikus forrás van, Gyurcsány Ferenc, így az MSZP az ő álláspontját fogadja el.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.