Pesti Srácok

Panelfelújítási programmal csökkentené a rezsit a kormány

Panelfelújítási programmal csökkentené a rezsit a kormány

Nagyszabású panelház felújítással folytatódhat a rezsicsökkentés - mondta László Tamás fideszes országgyűlési képviselő csütörtökön a kormánypárt rezsicsökkentésért felelős politikusával, Németh Szilárddal közösen tartott sajtótájékoztatón, Budapesten. László Tamás - aki egyben a kerület polgármestere - úgy fogalmazott, hogy a panelfelújítást negyedik rezsicsökkentésnek is lehet majd nevezni, köszönhetően az így elérhető energiamegtakarításnak. A program - a Fidesz-KDNP választási győzelme esetén - akár már az idén megkezdődhet.

A sajtótájékoztatón az is szóba került, amiről a Napi Gazdaság írt kedden, vagyis hogy váratlanul korán, március 21-én tartja közgyűlését az Elmű és az Émász, és egyes vélemények szerint a korai időponttal biztosíthatja a két áramszolgáltató, hogy április elejéig, a választásig kifizethesse osztalékát. A kabinet ezt pénzkimentési akciónak nevezte. A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa azt mondta, nyilván minden energiacég gondolkodik azon, hogy a rezsicsökkentés miatt lecsökkent extraprofitját valahogyan pótolja. A kormánytöbbség azonban minden eszközt meg fog ragadni azért, hogy ehhez a pénzhez ne juthassanak hozzá - közölte. Ezeken a területeken csak minimális, tisztességes profitot lehet elérni, ennek felhasználását pedig a tervek szerint törvény írja majd elő, rögzítve, hogy azt vissza kell forgatni az ellátásbiztonság megteremtésére és minőségjavításra - magyarázta Németh Szilárd, kijelentve, hogy ezért a célkitűzésükért mindent megtesznek, ha kell, kormányzati intézkedéseket hoznak, ha kell, akár a parlamentet is összehívhatják még az április 6-i választás előtt.

Szöveg: MTI

PestiSracok facebook image

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.