Pesti Srácok

Tanyi gyújtatta fel a Romkertet a rendőrség szerint

Tanyi gyújtatta fel a Romkertet a rendőrség szerint

Őrizetbe vették a rendőrök, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte az éjszakai élet egyik ismert alakját, Tanyi Györgyöt - értesült az Index (Tanyiről többször is írtunk például itt: Portik: Miért nincs Tanyi György a vádlottak padján?és itt: Portik: Aki végigcsinálja ezt mellettem, az nem fog rosszul járni). Az Index szerint Tanyit azért tartóztatták le, mert a Romkert nevű szórakozóhely hét évvel ezelőtti felgyújtásával gyanúsítják. A Romkertet még 2007 áprilisában, pár nappal a szezonnyitó előtt gyújtották fel ismeretlenek, a Rudas gyógyfürdő melletti faszerkezetű kerthelyiség teljes egészében leégett, szemtanúk két férfit láttak elrohanni a helyszínről. A kerthelyiség éjjeli őrét három német turista mentette ki a lángok közül, az áldozat két nappal később meghalt. A rendőrség az Indexnek januárban csak annyit árult el, hogy még mindig folyik a nyomozás a hét évvel ezelőtti ügyben. Az alvilágban most az a hír járja, hogy a rendőrség gyanúja szerint Tanyi lehetett a megbizó. A vasárnapi közleménye szerint halált okozó közveszély okozása bűntette, valamint testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást - fogva tartása mellett - T. György budapesti lakos ellen. A Velvet úgy tudja, a testi sértéssel azért gyanúsítják Tanyit, mert egy közlekedési vita hevében múlt hét végén megvert egy mozgássérült férfit és két másik embert.

Korábban megírtuk, hogy Portik Tamás a Prisztás-gyilkossággal Tanyit hozta összefüggésbe a vállalkozó megölése miatt indult büntetőper korábbi tárgyalásán. A Fővárosi Törvényszéken levetítették az Aranykéz utcában felrobbantott Boros Tamásnak egy 1997-es videóvallomását. Boros szerint míg Portik az Energol nevű cégnek volt a fő katonája, addig Tanyi a Conti-Carnak. A volt energolos Portik felszólalásában nem értette, ha Boros a vallomásában arról beszél, hogy Tanyi bűnsegédként részt vett a merényletben, „akkor miért nincs itt?” Boros ugyanis valóban elmondta a ma levetített felvételen, hogy véleménye szerint Tanyinak valamilyen köze lehetett a gyilkossághoz, mivel a merénylet közelében látták az autóját, egy benzinkútnál. A kétezres évek elején Tanyiról az a hír járta, hogy ő biztosította a védelmet Vizoviczki László szórakozóhelyein, de a hírekbe azért került bele, mert azzal vádolták, hogy egy társával együtt ő gyújtotta fel a MOM Park egyik éttermét még 2009-ben. Ebben az ügyben azonban a bíróság felmentette. Az Index teljes cikke itt olvasható. Fotó: Ps

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.