Pesti Srácok

Az RMDSZ belép a román kormányba

null

Aláírták hétfőn az új román kormánykoalíció pártjai - köztük az RMDSZ - a közös kormányzást lehetővé tevő politikai megállapodást.

Belép a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormányba, az egyik miniszterelnök-helyettesi tisztséget, valamint a környezetvédelmi és a kulturális miniszteri posztot fogja betölteni - jelentette be hétfőn Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A miniszterelnök-helyettesi és a kulturális miniszteri poszt várományosa Kelemen Hunor, a környezetvédelmi szaktárca élére Korodi Attilát javasolta a magyar szervezet.

PestiSracok facebook image

Mindkét politikus vezette már a szóban forgó tárcákat Emil Boc kormánya idején. Kelemen Hunor közölte még, hogy az RMDSZ-nek 14 államtitkára lesz.

Az RMDSZ elnöke korábban elmondta, fontosnak tartja az ország stabilitásának a biztosítását, olyan körülmények között, hogy "forrong körülöttünk a világ" - utalt az ukrajnai eseményekre. Azt is megemlítette, hogy az erdélyi magyarok biztonságérzete erősebb volt, amikor az RMDSZ kormányon volt. "Amióta nem vagyunk kormányon, őrültebbnél őrültebb tervezetek jelennek meg, amelyek visszafordítanák, amit eddig elértünk" - magyarázta az elnök.
Kelemen Hunor egyelőre arról sem nyilatkozott, hogy megegyeztek-e a felek az RMDSZ kormányba lépési feltételeiről. A párt a kisebbségi törvény elfogadását, a helyi jelképek és kisebbségi zászlók kitűzésének jogát kérte, továbbá igényelte az anyanyelv használatának lehetőségét a központi intézményekben és az egészségügyben.

forrás: hirado.hu / pestisrácok.hu

MTI Fotó: Baranyi Ildikó

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.