Pesti Srácok

Kitört a háború a tévés piacon

Kitört a háború a tévés piacon

A reklámozók évről évre kevesebbet költenek a tévékben, az állami hirdetések furcsamód nem a nézettebb, hanem a kisebbik országos kereskedelmi tévéhez áramlanak - írja a Hvg.hu. A hírportál szerint amióta eladták a TV2-t, forrong a médiapiac, s ami most zajlik, akár diplomáciai lépéseket is maga után vonhat. „Ez már nem a Balkán, ez Oroszország, de legalább is Ukrajna” – mondta az egyik, évente több milliárd forintnyi reklámot kezelő ügynökség vezetője a Hvg.hu-nak, amikor az utóbbi hetekben a médiapiacon feltűnt jelenségről számolt be. De nemcsak ő, hanem másik három befolyásos – a piacon esetenként egymással szemben álló – médiaügynökségi forrás is azt mondta a hírportálnak, hogy februárban megkezdődött a puhatolózás, hogyan lehetne újraosztani a tévés reklámpénzeket.

A Hvg.hu idéz egy névtelenséget kérő nagykövetségi alkalmazottat, aki szerint megkereste őket egy panaszkodó médiaguru. „Közel egy hónapja bejelentkezett hozzánk az egyik külföldi anyavállalattal bíró médiacég vezetője, és panaszt tett. Azt állította, hogy nagy nyomás alatt vannak, mert valakik azt szeretnék, hogy csoportosítsanak át pénzeket az egyik kereskedelmi tévé javára. Bár neveket nem említett, de azt állította, hogy a kormánypárthoz közel álló vállalkozók keresték meg, és azt kérte tőlünk, hogy segítsünk neki” – mondta a hírportálnak az egyik nyugat-európai ország nagykövetségén dolgozó illető. A munkatárs állítólag kérte a Hvg.hu-tól, hogy ne nevezzék meg az országát, mert egyelőre nem akar diplomáciai bonyodalmakat, ugyanis hivatalos lépést még nem tettek az ügyben. A Hvg.hu szerint a médiaügynökségi forrásaik is csak név nélkül voltak hajlandóak beszélni, sőt akadt köztük olyan, aki még találkozni sem akart a hírportál munkatársával.

A Hvg.hu

teljes cikke itt olvasható

. Fotó: Hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.