Pesti Srácok

Megünnepelték Farkasházyék a független újságírás hőseit

Megünnepelték Farkasházyék a független újságírás hőseit

Megjutalmazta a független újságírókat az MSZP-közeli Szabad Sajtó Alapítvány vasárnap. Az Index tudósítója a helyszínen járt, a Pilvax kávézóban a hírportál szerint „mindenki ott volt, aki a baloldalon tényező. Csak pár név a teljesség igénye nélkül: a Klubrádió-tulaj Arató András, a baloldal tréfamestere, Farkasházy Tivadar és más élő újságírólegendák. És eljöttek a párt nagy öregjei, Baja Ferenc, Puch László, Kovács László, Lendvai Ildikó éppúgy, ahogy a fiatalabb ikonok is, mínusz Simon Gábor” - írja az Index. A hírportál szerint Kránitz László MSZP-s képviselő „azzal kezdte a beszédét, hogy tegnap nézte a köztévé híradóját és rájött, hogy annak a szellemisége nagyon nem fér össze 1848 szellemiségével. Méghozzá azért nem, mert az szerinte nem volt kiegyensúlyozott, nem volt hiteles, nem volt objektív és a "cenzúra is jelen volt”.

Kránitz elmondása szerint a Szabad Sajtó Díját „évről-évre olyan emberek kapják meg, akik az egzisztenciájuk veszélyeztetésével, de kiállnak a sajtószabadság mellett”. Az Index tudósítójának ebben a pillanatban eszébe jutott „az objektív és hiteles tájékoztatás egyetlen még élő bástyája, a Klubrádió. Később pedig rájöttem, hogy ez a szubjektív megérzés objektív tény is, merthogy az egyik díjazott a Klubrádió műsorvezetője lett”.

Végül kitüntették Doros Juditot, a Népszabadság munkatársát, Parti-Nagy Lajos költőt, Pikó Andrást, a Klubrádió ismert műsorvezetőjét és Tibori Szabó Zoltán holokauszt-kutatót, újságírót, aki nem vett részt az ünnepségen, mert éppen az Egyesült Államokban tartózkodott.

PestiSracok facebook image

A teljes tudósítás itt olvasható. Fotó: Index

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.