Pesti Srácok

Nincs több rezsicsökkentés! - legalábbis a TV2-n

Nincs több rezsicsökkentés! - legalábbis a TV2-n

A TV2 állítása szerint még nem kapta kézhez a Nemzeti Választási Bizottság tájékoztatását a szpot sugárzásától való eltiltásról, de inkább felhagynak a kormányhirdetés leadásával - írja a Vs.hu A hírportál csütörtökön írt arról, hogy bár a Nemzeti Választási Bizottság ugyan eltiltotta a kereskedelmi csatornát a kormány „Újra rezsicsökkentés” című szpotjának sugárzásától, de bírságot emiatt nem vetett ki. A TV2 ezután tudatta az MTI-vel: egyelőre nem kaptak hivatalos értesítést a döntésről, mégis felhagynak a kifogásolt reklámfilm sugárzásával. A tévé szerint ugyanakkor aggályos, hogy az NVB kizárólag a TV2-vel szemben hozott elmarasztaló határozatot. Állításuk szerint ugyanis a reklámfilmet más médiumok, így az ATV, az Inforádió, a Sport1, a Story4 és a Story5 is leadták, de a kérelmezők egyedül a TV2-vel szemben indítottak eljárást, így az NVB is csak őket tiltotta el a sugárzástól.

Korábban Braun Róbert (MSZP) és Szigetvári Viktor (Együtt-PM) emelt kifogást az ellen, hogy állami hirdetések menjenek kereskedelmi csatornákon, kikerülve ezzel a kampányreklámokra vonatkozó szabályozást. A Kúria pedig jogosnak is ítélte panaszukat, és arról döntött: a TV2 nem sugározhatja tovább a kormány hirdetését

A vs.hu cikke itt olvasható. Fotó: Fn.hir24.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.