Pesti Srácok

Politikai földrengés Szlovákiában: Kiska kiütötte Ficót

Politikai földrengés Szlovákiában: Kiska kiütötte Ficót

Valóságos politikai földrengést hozott a szlovákiai elnökválasztás szombati, második fordulója, amelyen a függetlenként induló Andrej Kiska az érvényes szavazatok 59,4 százalékát szerezte meg - írja a Nol.hu. A hírportál szerint Kiska ezzel nagy vereséget mért Robert Ficóra, aki a kormánypárti Smer-SD jelöltjeként indult, s mindössze 40,2 százalékot ért el. A részvételi arány 50,5 százalékos volt. A két héttel ezelőtti első körben hét százalékkal kevesebben járultak az urnákhoz. Fico csupán Trencsén megyében nyert mininális különbséggel, hét további régióban alulmaradt, ráadásul a pozsonyiban a vetélytársa tarolt 73,27 százalékos támogatottsággal. A jelenlegi kormányfő ennél is nagyobb vereséget szenvedett a többségében magyarok lakta Dunaszerdahelyi, valamint Révkomáromi járásban, mert egyik helyen még tíz százalékos támogatottságot sem ért el.

A Népszabadságnak nyilatkozva a neves szlovák politológus, Marián Lesko azt mondta: „A népszerűségi listákat eddig toronymagasan vezető, s az elnökválasztás nagy esélyesének tartott Robert Fico elsősorban a negatív kampányára fizetett rá, mert a lakosság többségét felháborította, hogy a tévévitákban minden konkrét bizonyítékok nélkül azzal gyanúsította vetélytársát, hogy a szcientológiai szekta tagja, s ezzel biztonsági kockázatot jelent az országnak. Többször célzott arra is, hogy a milliomos kihívója vagyonát sem mindig tisztességes úton szerezte, a tulajdonában levő, jótékonykodó közhasznú társaságban pedig a saját zsebére dolgozott. Ezzel inkább csökkentette, mintsem növelte szimpatizánsainak számát”.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Nol.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.