Pesti Srácok

Tizenkilenc szavazattal győzőtt az MSZP Salgótarjánban

Tizenkilenc szavazattal győzőtt az MSZP Salgótarjánban

Tizenkilenc szavazat előnnyel Fekete Tamás (MSZP), a baloldali összefogás 27 éves jelöltje szerezte meg a salgótarjáni időközi választáson a VII. számú. választókörzet megüresedett képviselői helyét vasárnap – közölte Tóthné Kereked Andrea az MTI-vel.

A választást azért kellett kiírni, mert a nógrádi megyeszékhely VII. számú körzetének képviselője, Ispán András tavaly december 18-án elhunyt. A körzetben 2344-en voltak választásra jogosultak. Az önkormányzat jegyzői irodájának vezetője hozzátette: 678-an adtak le szavazatot, az időközi választáson így 28,9 százalékos volt a részvételi arány. A baloldali összefogás jelöltje, Fekete Tamás 279, a függetlenként indult Szabó Csaba (a Keresztény Értelmiségi Szövetség elnöke) 260 szavazatot kapott. A Magyar Munkáspárt politikusa, Bánházi György 75, míg a Jobbik által támogatott független Klenóczky Sándor 36 és a szintén független Tóth Tamás 28 voksot gyűjtött be.

Az MSZP "nagyon pozitív jelzésnek tartja" Fekete Tamás győzelmét az országgyűlési választás előtt egy héttel - mondta az MTI-nek Budai Bernadett, az párt szóvivője. Hozzátette: 2010-ben 100 szavazattal maradt le az MSZP-s jelölt a Fidesz jelöltjével szemben, most viszont annak ellenére sikerült itt győzni, hogy a közvélemény-kutatások alapján ez a körzet billegő volt.

PestiSracok facebook image

Reméljük, hogy a közvélemény-kutatások előrejelzéseinél jobb eredményt tudnak elérni a "kormányváltó erők" a jövő hét végén országosan is - mondta a szóvivő.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.