Pesti Srácok

A jegybank büntetőfeljelentést tesz az Index cikke miatt

A jegybank büntetőfeljelentést tesz az Index cikke miatt

A Magyar Nemzeti Bank büntetőfeljelentést tesz az Index hírportál által szerdán megjelentetett Barátoknak osztja a pénzt az MNB ellenőrizetlenül című cikk "hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas" állításai miatt - közölte a jegybank honlapján.

A közlemény szerint az Index cikke ellenőrizetlen jegybanki költésekről ír, a valóság ezzel szemben az, hogy a jogszabályok által meghatározott keretek között az Állami Számvevőszék rendszeresen ellenőrzi az MNB gazdálkodását, emellett a jegybank felügyelőbizottsága mint folyamatos tulajdonosi ellenőrző szerv már ebben az évben is több alkalommal ellenőrizte az MNB társadalmi felelősségvállalási stratégiáját, az Értéktár programot, illetve a 2014. évi költségtervet.Az MNB távlati célokat kitűző, stratégiai fontosságú feladatának tekinti társadalmi felelősségvállalási (CSR) programjának megvalósítását, amelynek keretében kizárólag átlátható, a jogszabályoknak megfelelő, szigorúan értékelvű döntéseket hoz - közölték.

Az MNB független, önállóan gazdálkodó intézmény, amelynek tevékenységi kereteit a jegybankról szóló törvény határozza meg, így a jegybank – alapvető feladatainak veszélyeztetése nélkül - társadalmi felelősségvállalási programot valósíthat meg. A jegybank társadalmi felelősségvállalási, illetve értékmegőrző programjának végrehajtása az adófizetőknek és a költségvetésnek nem okoz kiadást.

PestiSracok facebook image

Az MNB elítél minden olyan cselekményt, amely megkérdőjelezi a Magyar Nemzeti Bank hitelességét vagy törvényes működését és a vele szemben megnyilvánuló közbizalmat súlyosan veszélyezteti. Mindezek alapján a jegybank elindítja a büntetőfeljelentést az Index hírportál által megjelentetett cikk hamis, a közbizalom megrendítésére alkalmas állításai kapcsán - közölte a pénzintézet.

Az Index szerdán MNB-s informátorra hivatkozva írta, hogy a bank százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, egy Guarneri-hegedűre és egy Bruegel-festményre, vagy éppen a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására. A költségeket végső soron az adózók állják, a parlament pedig nem ellenőrizhet. Ahogy a jegybank más testületei sem - írta az Index. Az Index idézi az jegybank felügyelőbizottságának jelentését, amely szerint az óriási keretösszeggel elindított ingatlanprogram mellett semmilyen stratégia nincs. Az Index úgy tudja: a Nemzeti Bank 16/2014 (01.21) igazgatósági határozata egy, a bécsi Dorotheum aukciósház kínálatában szereplő 4 millió euró (1,25 milliárd forint) kikiáltási árú, Andrea Guarneri által készített antik hegedű megvásárlásáról szól, amelyet Lajkó Félix hegedűművész kapna használatra. Az igazgatósági határozat szól, egy Bruegel-festmény megvásárlása is szerepel.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.