Pesti Srácok

Az amerikai vádemelés egy magyar üzletember ellen is az ukrán maffiózó, Firtas ügyében

null

Az amerikai hatóságok vádat emeltek egy magyar üzletember ellen is a Dmitro Firtas (képünkön) vezette bűnszövetkezet ügyében, és szerintük legalább egy magyarországi cég is érintett abban a bűnügyben, amely miatt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nemzetközi elfogatóparancsot adott ki az ukrán oligarcha ellen, és várhatóan kérni fogja kiadatását Ausztriától, ahol Firtast március közepén elfogták.

Az ügyben történt vádemelésről az igazságügyi minisztérium és az FBI egyik tisztségviselője, valamint egy szövetségi ügyész számolt be szerdán - olvasható az FBI sajtóközleményében.

A vád szerint Firtas és öt további külföldi állampolgár - egy másik ukrán, két indiai, egy Srí Lanka-i és egy magyar, a 75 éves K.A. - 2006-tól kezdődően kenőpénzek fizetésével, zsarolással és megfélemlítéssel szereztek meg különböző indiai tisztségviselőknél titánbányászati jogokat Ándhra Prades szövetségi államban. Kenőpénzként összesen legalább 18,5 millió dollárt készültek kifizetni, végül 2010 júliusáig ténylegesen 10,6 milliót utaltak át 57 tranzakcióban. A kenőpénzek kifizetését Firtas beosztottai úgy tüntették fel hivatalos iratokon, mintha legális üzleti átutalások lennének, és az átutalásokhoz amerikai pénzintézeteket is felhasználtak. A bányaberuházás hasznaként, titántermékek értékesítéséből évi 500 millió dollár forgalmat reméltek. Eladtak volna egy meg nem nevezett chicagói cégnek is.

PestiSracok facebook image

A hat vádlott közül csak Firtast fogták el, jelenleg óvadék ellenében szabadlábon van Bécsben, a többiek szökésben. Az egyik indiai az újdelhi parlament egyik képviselője, aki a bűncselekmények idején az Ándhra Predes-i kormány egyik tisztségviselője volt. A vádak ellenük összeesküvés kenőpénzek fizetésére, zsarolásra és pénzmosásra.

Firtas vezeti a Virgin-szigeteken bejegyzett Group DF nemzetközi konglomerátumot, amelynek tagjai egyebek között az ásványkitermelő és -feldolgozó osztrák Ostchem Holding AG, a színesfémérc-kitermelő, budapesti Global Energy, Mining and Minerals Kft. és a svájci Bothli Trade AG, amelynek többségi tulajdonosa a magyar cég. A konglomerátumnak azonban összesen 159 cég tagja - olvasható a vádiratban.

A közlemény szerint a magyar üzletember felügyelte az egész vállalkozást, és Firtassal együtt tárgyalt indiai kormánytisztviselőkkel, valamint a meg nem nevezett amerikai cég képviselőivel.

A vád képviselője követeli Firtas konglomerátumbeli érdekeltségeinek és vagyonának elkobzását, valamint mind a hat gyanúsítottól a kenőpénzként kifizetett 10,6 millió dollárt.

Az FBI sajtóközleményében megjegyzi, hogy az amerikai igazságügyi minisztériummal az ügy felderítésén együttműködtek az osztrák hatóságok és a magyar rendőrség, és Washington jelentős segítséget kapott tőlük, amelyet nagyra értékel.

mti / fotó: curierulnational.ro

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.