Pesti Srácok

Jézus feltámadására emlékezik a keresztény világ

Jézus feltámadására emlékezik a keresztény világ

Húsvétvasárnapján a nagypénteken megfeszített Jézus Krisztus feltámadására emlékezik a keresztény világ, amely húsvétkor annak állít emléket, hogy Jézus mártírhalálával megváltotta az emberiséget bűneiktől, így hitük szerint az üdvösségre, az örök életre vezette őket. A világot sújtó éhezés és a konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét szorgalmazta Ferenc pápa, a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott beszédében. Beszéde után Urbi et Orbi áldását adta Róma városára és az egész világra.

Reggel óta tömött sorokban álltak a hívők és a turisták a római Szent Péter téren és a Vatikán környékén, hogy meghallgassák Ferenc pápa húsvéti beszédét. Becslések szerint több mint 200 ezren gyűltek össze. Az egyházfő a Szent Péter bazilika erkélyén a nélkülözés és a konfliktusok leküzdéséért imádkozott.

„Segíts Uram, hogy leküzdjük az éhezés csapását, amit nemcsak konfliktusok súlyosbítanak, hanem a felelőtlen pazarlás is” – mondta Ferenc pápa, aki a gyermekek, a nők és az idősek kizsákmányolása ellen is szót emelt.

PestiSracok facebook image

A világon zajló háborúk azonnali befejezését sürgetve, külön említette az elhúzódó szíriai polgárháborút és az ukrajnai válságot. Végül Urbi et Orbi áldást mondott Róma városára és a világra.

Előző este, a nagyszombati virrasztást is Ferenc pápa vezette a Szent Péter bazilikában. Az egyházfő a hagyomány szerint megáldotta a húsvéti gyertyát.

„A szeretet melege és fénye éledt fel Krisztus feltámadásával” – fogalmazott az egyházfő, aki a virrasztáson tíz embert, olaszokat és külföldieket keresztelt meg.

Hajnalig tartott a nagyszombati virrasztás az orosz fővárosban, a Megváltó Krisztus-székesegyházban is, ahol Kirill moszkvai pátriárka vezette a szertartást.

A misén részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök, Dmitrij Medvegyev kormányfő és neje, valamint Moszkva polgármestere is.

A szertartás végén körbehordozták a szent lángot, amelyet szombat este különleges repülőjárattal vittek Jeruzsálemből Moszkvába, és a hagyománynak megfelelően a távolabbi orosz régiókba is elviszik. Idén először a márciusban Oroszországhoz csatolt Krím félszigetre is eljuttatják a jeruzsálemi tüzet.

Jézus feltámadását ünneplik a keresztények a polgárháború sújtotta Szíriában is. A szír-ortodox egyházat – a hagyomány szerint – Péter és Pál apostol alapította, a húsvéti szentmisét a damaszkuszi Szent György templomban tartották. A muszlim többségű ország minden tízedik lakója valamelyik keresztény felekezethez tartozik, de a három éve tartó fegyveres konfliktus miatt több százezren menekültek el az országból.

hirado.hu / Fotó: Europress/AFP

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.