Pesti Srácok

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM győzteskompenzációt támadó beadványát

null

Érdemi vizsgálat nélkül elutasította a Kúria az Együtt-PM bírósági felülvizsgálati kérelmét, amiben a szövetség az áprilisi országgyűlési választás országos listás eredményének megváltoztatását kérte, a győzteskompenzáció miatt. Az Együtt-PM még csütörtökön jelentette be, hogy - mivel véleményük szerint a győztes egyéni jelöltekre leadott szavazatok után országos listáról kiosztott többletmandátumok sértik a választójog egyenlőségét - a szövetség az Alkotmánybírósághoz fordul.

Ám ahhoz, hogy az ügy az Alkotmánybíróság elé kerülhessen, ki kell meríteniük a választási eljárásban biztosított jogorvoslati lehetőségeket, ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a Kúriához a választás országos listás eredménye ellen. A Kúria szombaton érdemi vizsgálat nélkül elutasította a szövetség felülvizsgálati kérelmét. Ahogyan az a Kúria honlapján olvasható végzésben olvasható, a beadványozók a Nemzeti Választási Bizottságnak (NVB) a választás országos listás eredményéről szóló határozatának megváltoztatását kérték. A győztes jelöltre leadott, a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatok is töredékszavazatnak minősülnek, amelyekkel az országos listáról mandátumot lehet szerezni. Mindez a jogorvoslatot kérők érvelése szerint arra vezet, hogy a győztes jelöltre leadott szavazatok eleve jelentősen nagyobb aránya tovább növekszik, hiszen a szavazatok relatív többségével egyet meghaladó számú mandátumot lehet szerezni.

A Kúria szerint a kérelmezők bírósági felülvizsgálati kérelme érdemi vizsgálatra alkalmatlan. A Kúria végzésében emlékeztetett: a bírósági felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni, mely jogszabályba ütközik a megtámadott határozat, a kérelmezők azonban nem jelölték meg, hogy az NVB döntése a megjelölt jogszabályokat miként sértette meg.

PestiSracok facebook image

Önmagában az a körülmény, hogy a kérelmezők a jogi normát sérelmezik, azt alaptörvénybe ütközőnek tartják, a határozat érdemi felülvizsgálatát nem eredményezheti - szögezte le a Kúria, amely erre hivatkozva érdemi vizsgálat nélkül elutasította a beadványt. A Kúria határozata ellen további jogorvoslat nincs. A Kúria a végzésében azt is hangsúlyozta, hogy a választási rendszer, illetve az annak alapját képező normarendszer felülvizsgálatára nincs hatásköre.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.