Pesti Srácok

Lázár viheti az uniós ügyeket is, felkészül Szijjártó

Lázár viheti az uniós ügyeket is, felkészül Szijjártó

A Lázár János vezette Miniszterelnökséghez kerül az új kormányban a jelenleg a Külügyminisztériumban működő európai uniós államtitkárság – értesült a hvg.hu több forrásból is. A lap úgy tudja, hogy a változásról nem hivatalosan már értesítették is a Budapesten működő uniós tagállamok diplomáciai testületeit. Az államtitkárság vezetésében ugyanakkor információk szerint nem terveznek változást, az uniós államtitkár teljesítményével elégedett a kormányfő, így gyakorlatilag Győri Enikőn múlik, hogy az új felállásban is megtartja-e posztját.

A lap kormányzati forrássa szerint a változás nyomán elképzelhető, hogy minden uniós ügyet egy „giga államtitkárságba” olvasztanak be: az uniós pályázati pénzek felhasználása fölötti felügyelet eddig is a Miniszterelnökséghez tartozott (bár az Operatív Programok az egyes minisztériumokhoz kerültek, az irányítás maradt), most ehhez adódnának még a „tisztán” politikai területek.

A korábbi információk szerint egyébként kevés személyi változás az új kormányt illetően, éppen a külügyeket érintheti: a távozó Martonyi János utódjának mindenki Navracsics Tibort tartja, de a jelenlegi közigazgatási és igazságügyi miniszter (akinek utódja Trócsányi László, volt párizsi nagykövet lesz – igazságügyi tárcavezetőként, a közigazgatást ugyanis a változatosság kedvéért szintén Lázár János Miniszterelnöksége viszi majd tovább) csak ideiglenesen költözik be a Bem József térre, mert még az év második felében Magyarország uniós biztosa lehet.

PestiSracok facebook image

Navracsics Tibor utódjaként pedig egyre többen emlegetik Szijjártó Pétert. Orbán Viktor egyik legfőbb bizalmasa jelenleg a Miniszterelnökség külgazdasági államtitkáraként elsősorban a „keleti nyitásért” felelős. A HVG úgy értesült, Szijjártó Péter külügyminiszterként is megtartaná ezt a feladatát, egy diplomáciai forrásunk a jelenlegi francia példához hasonlította a helyzetet, ahol Laurent Fabius a diplomácia irányítása mellett a külgazdaságért is felel.

HVG

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.