Pesti Srácok

Mol-INA-ügy - Távollétében folytathatják le az eljárást Hernádi Zsolt ellen

Mol-INA-ügy - Távollétében folytathatják le az eljárást Hernádi Zsolt ellen

Távollétében folytathatják le az eljárást a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen Horvátországban, ha a bíróság helybenhagyja az ellene felhozott vádakat - mondta el kedden Kresimir Devcic, a zágrábi megyei bíróság szóvivője. Nem véletlen egybeesés, hogy a horvát ügyészség ugyanazon a napon emel vádat Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. vezérigazgatója ellen, amely napon a Mol-INA-ügyről is tárgyal a horvát legfelsőbb bíróság - nyilatkozta a Nova TV-nek hétfő este Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ügyvédje, Jadranka Slokovic.

A szóvivő szerint kedden megérkezett a bírósághoz a horvát korrupció- és szervezett bűnözés elleni ügyészség (USKOK) által készített vádirat, és a bíróság megkezdte annak feldolgozását. A normál eljárásrend szerint egy bírókból álló bizottság nézi át a vádiratot, és ők döntenek arról az ügyészi kérelemről is, hogy Hernádi Zsolt távollétében is lefolytatható legyen a tárgyalás.

Kresimir Devcic szerint ez utóbbi azért szükséges, mert a horvát igazságügyi hatóságok nem tudnak hozzáférni Hernádi Zsolthoz. A bíróság szokásos menetrendje szerint a bírói "elővizsgálati" testület valószínűleg a következő két hónapban ül össze.

PestiSracok facebook image

A Hina horvát hírügynökség érdeklődött Laura Valkovicnál, a bíróság által Hernádi Zsolt számára kijelölt ügyvéd, hogy mi a véleménye a vádiratról. Ő azonban úgy nyilatkozott, hogy nem tud válaszolni, mert még nem látta a dokumentumokat.

Nem véletlen egybeesés, hogy a horvát ügyészség ugyanazon a napon emel vádat Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. vezérigazgatója ellen, amely napon a Mol-INA-ügyről is tárgyal a horvát legfelsőbb bíróság - nyilatkozta a Nova TV-nek hétfő este Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ügyvédje, Jadranka Slokovic.

"Kétségtelen tény, hogy az elmúlt másfél hónapban olyan dolgok történnek, amelyeket nyomásgyakorlásként értékelünk a horvát bíróságra" - mondta az ügyvéd a kereskedelmi televíziónak. Hozzátette: nagyon furcsának találja azt is, hogy az ügyészség korrupció és szervezett bűnözés elleni irodája (USKOK) az elmúlt hetekben kezdte el vizsgálni a horvát olajipari vállalatnak arra az időszakra eső kőolajbeszerzési szerződéseit, amikor a Mol átvette a céget.

Slokovic számára teljesen elfogadhatatlan, hogy a horvát kormány az ENSZ Genfben működő nemzetközi kereskedelmi jogi bizottságához (UNCITRAL) fordult egy nem jogerős bírósági ítélet alapján, amely őt "ugyan már meg sem lepi", de véleménye szerint nem lehet szó véletlen egybeesésről. Ezért úgy gondolja, hogy valaki mindezt tudatosan teszi egy olyan időpontban, amikor a legfelsőbb bíróság egy fontos döntést kell, hogy hozzon ügyfele, Sanader számára - idézi az ügyvédnő nyilatkozatát a Nova TV.

Az USKOK hétfőn emelt vádat Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója ellen a zágrábi megyei bíróságon, mivel azzal vádolja, hogy 10 millió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanadernek, hogy a Mol megszerezhesse az irányítói jogokat az INA-ban, illetve azért, hogy a veszteséges gázüzletágat válasszák le a cégről, és azt a horvát állam vegye át. Az USKOK indolklása szerint Ivo Sanader, hivatali tekintélyével visszaélve, a Horvát Köztársaságra hátrányos szerződést kötött.

Hernádi Zsolt horvát ügyvédjén keresztül, ténybeli tévedésekre és eljárásjogi hibákra hivatkozva, fellebbezést nyújtott be a letartóztatását elrendelő végzés ellen, de ezt a horvát bíróság visszautasította. A horvát legfelsőbb bíróság hétfőn kezdte meg Ivo Sanader volt miniszterelnök perének fellebbviteli tárgyalását a Hypo Bank- és a Mol-INA-ügyek egyesített perében - jelentette hétfőn a horvát köztelevízió (HRT).

A Mol Nyrt. keddi közleménye szerint a cég a sajtóból értesült arról, hogy a horvát hatóságok vádat emelnek Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató ellen, a társasághoz eddig nem érkezett semmilyen hivatalos megkeresés vagy dokumentum.

A tájékoztatás szerint "Hernádi Zsolt már teljességgel igazolta a Mol-csoport igazgatóságának, hogy a vádak minden alapot nélkülöznek és hogy az ügyben nincs semmi érdemi". A Molnál úgy vélik, "Hernádi Zsolt a jövőben is sikeresen megvédi magát a vádaktól, ahogy azt korábban is tette".

Az olajtársaság egyúttal arra felhívta mindenki figyelmét, "hogy az ártatlanság vélelmét tartsa tiszteletben, és vegye figyelembe az ügy politikai természetét is, melybe a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója pozíciójából adódóan került bele."

mti

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.