Pesti Srácok

Nem tudnak frakciót alakítani Gyurcsányék és Bajnaiék?

Nem tudnak frakciót alakítani Gyurcsányék és Bajnaiék?

Egyelőre még kérdéses, ki alakíthat frakciót a baloldali ellenzéki szövetséget alkotó pártok közül a következő Országgyűlésben. Hétfőre virradóra úgy áll, hogy a baloldali pártok 38 mandátumot szereznek: 29-et szocialista politikusok, 4-4-et az Együtt-PM szövetség és a Demokratikus Koalíció jelöltjei, egyet pedig a liberális Fodor Gábor. A frakcióalakításhoz közös listán induló pártok esetében öt képviselő szükséges.

Az Együtt-PM politikusai közül listáról Bajnai Gordon, Szabó Tímea és Kónya Péter, egyéni választókerületből Szabó Szabolcs került be a parlamentbe, míg a DK-ból Gyurcsány Ferenc, Molnár Csaba és Vadai Ágnes listán, Oláh Lajos pedig egyéniben szerzett mandátumot. Vagyis önállóan egyikük sem tud frakciót alakítani, de Fodor Gáborral vagy bármely más csatlakozóval ez még sikerülhet nekik.

A baloldali összefogás vezetői éjfél után közösen álltak kamera elé, a frakcióalakításról azonban nem beszéltek, kérdezni pedig nem lehetett tőlük. Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke mindenesetre azt mondta: az igazi ellenzéki politizálás fő színtere nem a parlament lesz a következő években. A korábban az LMP-ből kilépő PM-esek közül egyedül ő szerzett mandátumot.

PestiSracok facebook image

MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.