Pesti Srácok

Őrizetben egy NAV-os pénzügyőr és egy ügyvéd

Őrizetben egy NAV-os pénzügyőr és egy ügyvéd

A Budapesti Nyomozó Ügyészség hivatali visszaélés bűntette, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt a tegnapi napon gyanúsítottként hallgatott ki, majd őrizetbe vett egy a Nemzeti Adó-és Vámhivatal állományába tartozó pénzügyőrt, valamint egy budapesti ügyvédet – olvasható a Fővárosi Főügyészség Pestisracok.hu-nak elküldött közleményében.

Portálunk úgy értesült, hogy az eljárás alá vont ügyvéd korábban őrnagyi rangban, a Vám- és Pénzügyőrség Közép-Magyarországi Regionális Nyomozó Hatóságának parancsnoka volt.

A megalapozott gyanú szerint, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal állományába tartozó pénzügyőr a budapesti ügyvéd kérésére, 2013 és 2014 évben - a jelenlegi adatok alapján - nyolc különböző, Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál indult bűnügyben kért le jogosulatlanul és törvényes ok nélkül - gyanúsítottakkal vagy tanúkkal kapcsolatos, elsősorban tervezett nyomozási cselekményekre vonatkozó - adatokat a hatósági információs rendszerből és azokat az ügyvéd részére kiadta.

PestiSracok facebook image

A budapesti nyomozó ügyészek a tegnapi napon - házkutatásokkal is egybekötött - akciót hajtottak végre a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható pénzügyőr, valamint bűntársa elfogása érdekében.

A házkutatások során az eljáró ügyészek számos okiratot, illetve számítástechnikai eszközt foglaltak le, amelyek a fenti bűncselekmények gyanúját alátámasztották.

Forrás: Pestisracok.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.