Pesti Srácok

Rezesová szakértőjét, Meleghet akarja felkérni a hummeres gázoló

Rezesová szakértőjét, Meleghet akarja felkérni a hummeres gázoló

A Szegedi Törvényszéken kedden szakértőket hallgattak meg az osztrák hummeres rendőrgázoló ügyében. Bár a vádlott továbbra is balesetnek nevezi a szándékos gázolást, érveit a műszaki és az orvos szakértő véleménye is cáfolta. A vádlott szerint részben a kormánymű hibája okozta az általa következetesen balesetként említett gázolást. Másrészt a vele szemben intézkedő másik rendőrjárőr a lehúzott ablakon benyúlva lefújta gázspray-vel, és az irritáló anyagtól elvakulva véletlenül ütötte el az áldozatot.

Szőke Zoltán szakértő a gázolást megelőző teljes folyamatot igyekezett rekonstruálni, és megállapította, a terepjáró kormány- és futóműve megfelelően működött. A szakember a keddi meghallgatáson megállapította, a rendőr elgázolásában műszaki hiba nem játszott szerepet. Szabó Árpád igazságügyi orvos szakértő szerint nem valószínűsíthető, hogy a vádlottal szemben gázspray-t alkalmaztak, például azért sem, mert az állítása szerint a kontaktlencsét viselő férfinál a tünetek elsősegély nélkül nem szűntek volna meg hirtelen, az őt az esetet követően fél órával megvizsgáló háziorvos észlelte volna azokat.

Buza János ügyvéd - a többek között a Rezesova-ügyben is szakvéleményt adó - Melegh Gábor közlekedési-műszaki szakértő kirendelését kérte a bíróságtól, annak érdekében, hogy a történtekről olyan animáció készüljön, amely a sértett mozgását is ábrázolja. A bírósági tárgyaláson bemutatták az eseményről - a vádlott útitársai által készített - videofelvételeket. Az első öt és fél perces, jó minőségű film részletesen ábrázolja az eset előzményeit, egyebek között azt is, amint a vádlott megpróbálja terepjárójával leszorítani az egyik motoros rendőrt, maga a gázolás, és az azt megelőző pillanatok azonban – részben a nagy távolság miatt – nem láthatók. Kegyeleti okok miatt a második felvételt zárt tárgyaláson játszotta le a bíróság. Joó Attila tanácsvezető bíró közölte, a per előreláthatólag június végén folytatódik.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.