Pesti Srácok

Rogán önkormányzatánál kutakodik az ügyészség

Rogán önkormányzatánál kutakodik az ügyészség

Ismeretlen tettes ellen nyomoz és a belvárosi önkormányzatnál vizsgálódik hónapok óta az ügyészség - szerepel a csütörtökön megjelenő HVG-ben. A kerületi önkormányzat sajtóosztálya tagadta, hogy a nyomozás a gazdálkodásukat érintené. Közleményükben azt írják, az ügyészség hatósági ügyekben kért be iratokat.

Polt Péter legfőbb ügyészhez fordult Juhász Péter, a Milla frontembere Rogán Antal fideszes parlamenti frakcióvezető, belvárosi polgármester vagyonosodásának és szerinte valótlan tartalmú vagyonbevallásainak vizsgálatáért. Közben az érintett önmaga ellen kér adóhivatali revíziót, hogy tisztázza magát – ezek a választási kampányhajrá hírei ugyan, mégis kisülhet belőlük az önkormányzati választásokig kitartó politikai botrány - írja a lap.

A HVG tudomása szerint az V. kerületi polgármestersége helyett frissen megvédett parlamenti mandátumát választó, így az ősszel a kerületben már nem induló Rogán Antal vezette önkormányzatnál hónapok óta kutakodik a Központi Nyomozó Főügyészség. A Rogán lakásingatlanának paraméterei és a politikus parlamenti vagyonbevallása közötti ellentmondásnál súlyosabb a gyanú a HVG szerint, az ügy érinti a Belváros–Lipótváros gazdálkodását.

PestiSracok facebook image

Az ismeretlen tettes ellen folyó büntetőeljárásról a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el a lapnak részleteket a főügyészség, a procedúra tényét azonban megerősítette. A HVG önkormányzati forrásokból úgy értesült, tavaly év vége felé iratokat, köztük megbízási szerződéseket foglaltak le a kerület hivatalában.

A kerületi önkormányzat sajtóosztálya az Origo.hu érdeklődésére tagadta, hogy a nyomozás a gazdálkodásukat érintené. Az internetes lapnak küldött közleményükben azt írják, az ügyészség hatósági ügyekben kért be iratokat, és „a hivatali ügyek semmilyen formában nem érintik az önkormányzat gazdálkodását”, és az érintett ügyekben „sem a polgármester, sem a képviselő testület nem illetékes”. A kerület nehezményezte azt is, hogy a Hvg.hu nem kereste meg őket.

forrás: HVG.hu, Origo.hu.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.