Pesti Srácok

Simon-ügy - Szilvásy és Ficsor megjelent a nemzetbiztonsági bizottság előtt

Simon-ügy - Szilvásy és Ficsor megjelent a nemzetbiztonsági bizottság előtt

Két volt titokminiszter, Szilvásy György és Ficsor Ádám is megjelent az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának keddi, Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes C típusú ellenőrzésével foglalkozó ülésén. Az ülésen arra jutottak: nem az irányító minisztereket terheli felelősség, s hogy a C típusú ellenőrzés rendszerén kell változtatni. Az ülés elején Szilvásy György ironikusan megköszönte, hogy részt vehet "a Fidesz újabb kampányeseményén", és nyilvános ülést kezdeményezett.

Göbölös László, az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója azonban azt mondta: a nemzetbiztonsági ellenőrzés iratai minősítettek, így csak zárt ülésen lehet tárgyalni róluk.

Molnár Zsolt (MSZP), a bizottság elnöke felvetette, hogy tarthatnak az iratok nélkül nyílt ülést, de akkor az elhangzottakat nem lehet összevetni a dokumentumokkal. Végül Németh Szilárd (Fidesz) bizottsági alelnök javaslatára - az eredeti terveknek megfelelően - zárt ajtók mögött kezdődött el az ülés. A fideszes képviselő azt mondta: ha Simon Gábor ügyében lezárult a nyomozás a teljes akták nyilvánosságra hozását fogja kezdeményezni. Molnár Zsolt hozzátette egyetért azzal, hogy az ügy minden része minél hamarabb legyen nyilvános.

PestiSracok facebook image

Szilvásy György a zárt ülés után újságíróknak elmondta: Simon Gábor C típusú ellenőrzésének ügyében az Alkotmányvédelmi Hivatal vezetőjével közösen megállapították, hogy sem az akkori Nemzetbiztonsági Hivatalt, sem az akkor irányító minisztereket nem terhelheti felelősség, amiatt hogy nem tártak fel olyan információkat, amelyeket nem szerepeltek a kérdőíven. Ez az átvilágítás arra nem jó, hogy kiderítse, ha valaki hazudott. Arra jó, hogy az általa közölt információkat ellenőrizze a hivatal, hogy kiszűrjék az esetleges kockázatokat - tette hozzá.

Elmondta továbbá: kezdeményezte, hogy Pintér Sándor belügyminiszterrel közösen beszéljék végig a C típusú ellenőrzések tanulságait. Hiszen - mint mondta - információ alapján a jelenleg Országgyűlésben, illetve a különböző állami beosztásokban is ültek, ülnek olyanok, akiknél 2010-et követően is kockázati tényezők vetődhettek fel. A volt titokminiszter konkrét példaként nevezte meg Meggyes Tamás fideszes képviselőt, aki jelenleg is a nemzetbiztonsági bizottság tagja. "Az ő esetében nehéz elképzelni, hogy hivatal munkatársai ne jeleztek volna bizonyos kockázati összefüggéseket" - mondta Szilvásy György.

Szilvásy György kérdésre válaszolva azt mondta: 100 százalékig biztos abban, hogy Simon Gábor felhalmozott vagyona "biztosan nem pártpénz", s "nem kötődik párttevékenységhez, Simon Gábor közszolgálati tevékenységéhez".

Ficsor Ádám újságíróknak nyilatkozva elmondta: évente több ezer C típusú vizsgálatot végez a hivatal. Azok az információk, amelyek a miniszterhez eljutottak nem merült fel semmilyen gyanú Simon Gábor ügyében.

Kocsis Máté, a bizottság fideszes tagja az ülés után azt mondta: "meglepően segítőkész" volt a két miniszter a meghallgatáson, s széles körű tájékoztatást adtak. Hozzátette: csütörtökön Mesterházy Attilától, az MSZP elnökétől is ugyanezt a hozzáállást várják.

Kocsis Máté egyetért abban, hogy nem a titokminisztereket terheli a felelősség, hanem mint mondta: a C típusú ellenőrzésnek vannak visszásságai. Ezért is nyújtott be korábban törvénymódosítást - melyet később az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett -, hogy több alkalommal, folyamatosan ellenőrizhetők legyenek a hivatásos állományú szervek, nemzetbiztonsági szervek hivatásos állományú tagjai, s a közszereplők is. Az ellenjegyző miniszternek - aki sok ezer ilyet aláír évente - nem feltétlenül kell utánajárni mindennek, a probléma az, hogy az ellenőrzés nem folyamatos - szögezte le Kocsis Máté.

Molnár Zsolt is azt mondta: világos, hogy nem a miniszterek hibáztak, hanem az, aki megtévesztette a hatóságokat, továbbá, hogy ebben az ellenőrzési rendszerben nem lehet kiszűrni az ilyen kockázatokat. Molnár Zsolt rendszeres, mélyebb ellenőrzést tartana elfogadhatónak. Az új parlamentnek lesz ezzel dolga - tette hozzá a szocialista képviselő.

Molnár Zsolt kiemelte: jó lenne, ha a nyomozóhatóságok mielőbb tájékoztatást adnának. A szocialista párt azt szeretné, hogy minél előbb derüljön ki az igazság, s vonják felelősségre azt, aki hibázott.

Kérdésre válaszolva azt mondta: nem a szocialista pártnak kell kiderítenie, honnan van Simon Gábor eltitkolt vagyona. Mint mondta: egy ilyen ügyben "az a helyes, ha egy politikus nem kezd nyomozni". Az volt a dolguk, hogy kizárják annak nincs köze a párthoz, valamint politikai tevékenységhez.

Molnár Zsolt azt mondta: a Simon-Welsz ügyben indított ténymegállapító vizsgálattal összefüggésben csütörtökre meghívott Mesterházy Attila szerdán, vagy csütörtökön ad választ, hogy megjelenik-e az ülésen.

Simon Gábor több százmilliós bécsi számlán tartott vagyonáról február elején jelentek meg sajtóhírek. A hétfői sajtóhírek szerint Simon Gábor öt eltitkolt bankszámlával rendelkezik Magyarország mellett Ausztriában és Svájcban.

mti

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.