Pesti Srácok

Tavaszig nem érvényes a "jó hír"? Horváth Csaba: „Én vagyok a jelölt, ki lenne?!”

Tavaszig nem érvényes a "jó hír"? Horváth Csaba: „Én vagyok a jelölt, ki lenne?!”

Hivatalosan egyelőre Horváth Csaba Tarlós István fő kihívója Budapesten, azonban az EP-választások után ez könnyen megváltozhat – írja az Index. A hírportál szerint a kampányra ráforduló szocialista sajtótájékoztatón az MSZP jelenlegi „egyetlen és legfontosabb feladatának” a jó május végi eredmények elérését tartják, azonban utána az LMP-vel kötendő őszi „alkalmi szövetség” kérdése biztosan újra előkerül. Az Index szerint Botka László szegedi polgármester kevéssel Horváth Csaba előtt érkezett a sajtótájékoztatóra, ahol – bár sokan őt tartják a szocialisták számára égetően fontos belső reformok leendő levezénylőjének és Mesterházy esetleges alternatívájának – a párt egységét hangsúlyozta, és kiállt Horváth főpolgármester-jelöltsége mellett. „Én még nem hallottam Horváthnál jobb jelöltet” – mondta az Index szerint.

Botka szerint ugyanakkor az LMP-nek nem kellene egyből elutasítania az MSZP ajánlatát, a szocialisták üzenete pedig „a nyitottságot jelenti”. Ebből az Index szerint (is) arra lehet következtetni, hogy a felszín mögött valójában nagyon is inog Horváth pozíciója, azonban a kérdés várhatóan csak az EP-választások után, az akkori erőviszonyok ismeretében kerül újra napirendre. „Én vagyok a párt jelöltje, ki lenne?” - mondta az érintett az Indexnek.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: hvg.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.