Pesti Srácok

Török Zsolt: Konrád György és társai vonuljanak vissza!

Török Zsolt: Konrád György és társai vonuljanak vissza!

Az MSZP volt szóvivője elhajtaná Konrád Györgyöt és tanácsadói körét az MSZP közeléből. Török Zsolt szerint meg kell érteni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek, ez a kör pedig erre nem képes. Ezzel tovább folytatódott az acsarkodás, mely a csúfos választási vereség óta jellemzi a balliberális oldalt, legyen szó főpolgármester-jelöltről, vagy Mesterházy elnöki tisztéről – írja az MNO.hu.

A komoly választási vereséget követően elkezdődött a felelőskeresés a baloldali táborban. Az olykor vagdalkozásba átcsapó folyamatos vita kedden sem csitult. Török Zsolt, a bajai videóbotrányba belebukó volt szocialista szóvivő a Facebookon osztotta párttársait és az MSZP tanácsadóit.

„Braun és társai a párton belül, Konrád György és társai azon kívül rendelkeznek sok jó tanáccsal, ötlettel. Csak már nem nagyon van több liba, hiába lenne még pár ötletük” – vetette oda Török. Majd a kommentekre reagálva így folytatta: „Akik nekünk tanácsokat adtak és erőszakosan erőltették az összefogást, azok sok kárt okoztak már. Szerintem ők hozták el eddig 2 alkalommal a Fidesz 2/3-át és a nácikat a parlamentbe. Vonuljanak vissza! Elég volt már Konrád Györgyből, aki nagyon okos és nagyon tisztelem, csak elment mellette a világ. És tudomásul kell venni, hogy a Nagykörúton kívül is élnek emberek. Sőt, vidéken is! Én meg inkább azt a 9,5 milliót képviselném és nem ezt a szűk kört. Volt nekik is pártjuk: azt is szétverték. A miénket hagyják már békén!!!”

PestiSracok facebook image

Konrád György író, SZDSZ-alapító és balliberális királycsináló korábban a budapesti főpolgármesterség ügyében Bajnai Gordon mellett tette le a garast Horváth Csabával szemben. Az ATV-nek adott interjújában azt mondta: Tarlós István legyőzésére az MSZP emberénél alkalmasabbnak tartja Bajnait, de Kuncze Gábort és Bokros Lajost is. Konrád szerint a helyhatósági választáson még fontosabb a jelölt személyisége, mint a parlamentin, s azt mondta, hogy Horváth Csabával ugyanúgy biztos lenne a bukás, ahogy Mesterházy Attilánál is előre lehetett tudni, hogy alulmarad.

Az MNO.hu cikkét itt olvashatják.

Fotó: Atv.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.