Pesti Srácok

Tovább nyomoznak Dataplex-ügyben, Kóka nem válaszol

Tovább nyomoznak Dataplex-ügyben, Kóka nem válaszol

Meghosszabbították a nyomozást a korábban a Bajnai Gordon vezette Wallis érdekeltségébe tartozó Dataplex Kft. ügyében - írja az Mno.hu. A Magyar Nemzet információi szerint a Mavir Zrt.-vel és a Magyar Posta Zrt.-vel kötött, az állam számára kirívóan előnytelen szerződésekkel összefüggésben vizsgálódnak tovább. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint június 5-ig hosszabbították meg az ügyben indult nyomozást.

Az úgynevezett Dataplex-ügyben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt.-hez tartozó leányvállalat 2005-ben 2,5 milliárd forintért megvásárolta a szerverhotelt működtető Dataplexet, majd továbbadta három ciprusi offshore társaságnak, amelyek 5,1 milliárd forintért a Magyar Telekomnak értékesítették azt. A napilap szerint nem hajlandó a Dataplex-ügyben a Magyar Nemzet által feltett kérdésekre válaszolni Kóka János egykori gazdasági miniszter, aki a lap által pénteken bemutatott dokumentum szerint egy olyan szerződést írt alá, amely jelentősen növelte a nem sokkal később sógorához, Lepp Gyulához és Bajnai Gordonhoz köthető cég értékét. Ennek segítségével többmilliárdos hasznot zsebelhettek be.

A teljes cikk a Magyar Nemzetben olvasható, de itt található egy hosszabb kivonat. Fotó: Mno.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.