Pesti Srácok

Tudta az olajbáró, hogy lekapcsolják

Tudta az olajbáró, hogy lekapcsolják

Egy Debrecen melletti kistelepülés homokos utcájában élt annak a bűnszövetkezetnek a vezetője, amelyet a ’90-es évek olajszőkítőihez hasonlít az adóhatóság - írja az Origo azzal az üggyel kapcsolatban, amelyről szerdán mi is beszámoltunk. Az Origo szerint a főnöknek mindig luxusautók parkoltak a háza előtt, de „jobbára egy lepattant presszóban üzletelt, a márkás cuccokra nem sokat adott. „Hangulatember volt, próbált laza lenni, de néha eléggé befeszült. Biztos volt benne, hogy egyszer letartóztatják, de azt vallotta, hogy annyira kiélte már magát, hogy neki teljesen mindegy. Meg volt elégedve azzal, amit elért, mindene meglett, amit akart az élettől” – mondta egy ismerőse az Origónak, aki szerint O. Tamás úgy számolt, hogy nem sok évet kell majd a börtönben töltenie.

A NAV szerdán jelentette be, hogy az elsősorban illegális olajkereskedelemmel foglalkozó csoport kilenc tagját helyezte előzetes letartóztatásba, és további gyanúsítások is várhatók. A bűnszervezet Lengyelországban, Ausztriában és Szlovéniában legálisan vásárolt úgynevezett bázisolajat azzal, hogy majd Romániában értékesíti. Az olaj azonban soha nem hagyta el az országot: székesfehérvári, győri, debreceni és nyíregyházi lerakatokon keresztül illegálisan értékesítették Magyarországon. A NAV szerint összesen mintegy 30 millió liter bázisolajat adtak el az elmúlt két évben jövedéki adó és áfa megfizetése nélkül, de találtak 200 millió forint értékű, zárjegy nélküli cigarettát is. A banda összesen nyolcmilliárd forintnyi adót nem fizetett be.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Origo

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.