Pesti Srácok

Welsz egyik barátja rakta be a botrány után Simon számlájára a pénzt

Welsz egyik barátja rakta be a botrány után Simon számlájára a pénzt

Ugyanazon a napon rakott be Welsz Tamás egyik barátja egy, a Simon Gábor adataival, de álnéven, afrikai útlevéllel nyitott budapesti bankszámlára pénzt, amikor az egész sajtó az MSZP volt elnökhelyettesét üldözte – derül ki az Index birtokába került jelentésből.

Hat nappal azután, február 10-én nyitott bankszámlát Welsz Tamás „Gabriel Derdák” névre a budapesti Magnet Bankban, hogy a Magyar Nemzet megírta: Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettesének egy eltitkolt osztrák bankszámláján több százmillió forintnyi deviza pihen – derül ki egy, a nyomozás eddigi állomásait összefoglaló jelentésből, amelynek egy része az Index birtokába került.

A jelentés azért is érdekes, mert nincs szó benne arról, hogy a számlával Simon egyáltalán „érintkezett” volna. Viszont kiderült belőle az, hogy a számlán található 250 ezer eurót Welsz egyik ismerőse, K. József tette be a bankba, méghozzá február 12-én, két nappal a számlanyitás után.

PestiSracok facebook image

A jelentésből kiderül, hogy a nyomozók március 3-án gyanúsítottként hallgatták ki Welszt és azt a K. Józsefet is, aki az Index információi szerint régi barátja volt a nemrég – furcsa körülmények között – elhunyt férfinak. Gyanúsítotti kihallgatásában Welsz elismerte, hogy a Gabriel Derdák névre, de Simon adataival kiállított útlevéllel ő nyitotta meg a számlát. Vallomásában azt állította: az MSZP volt elnökhelyettese arra kérte, hogy segítsen számára abban, hogy milyen módon tudná vagyonát „legalizálni”, miként tudná igazolni, hogy a rendelkezésre álló összeg nem tőle származik.

Welsz szerint Simon arra is kérte őt, hogy „biztosítson számára nyugodt lakást, életkörülményeket”. A férfi a vallomásában azt is állította, hogy Simon mindezzel részben azt akarta igazolni: a vagyona külföldről származik, és azt is, hogy az a pénz, ami először egy svájci bankszámlán volt, „hogyan és milyen úton került át Ausztriába”.

Welsz a nyomozóknak arról beszélt, hogy Simon ellentétes információkat adott neki a pénz eredetéről, így ő nem tudja, az valóban honnan származott és mire kellett. Azt állította, hogy a 250 ezer eurót Simontól kapta, készpénzben, majd azt odaadta K. Józsefnek azzal a céllal, hogy tegye be Gabriel Derdak számlájára.

Azt, hogy az afrikai útlevelek valóban Welsztől származtak, a házkutatások is valószínűsítik. A jelentés szerint a nyomozók Welsz érdi házában két bűnjelzsáknyi külföldi rendszámot, tíz darab amerikai, közép-amerikai forgalmi engedélyt, egy laptopon pedig „nagy mennyiségű” digitalizált útlevél képeket foglaltak le. A jelentés szerint Welsz és K. József „egymással együttműködve, üzletszerűen foglalkozhattak személyazonosításra alkalmas dokumentumok, valamint gépjármű legalizálására alkalmas dokumentumok beszerzésével, értékesítésével”.

A teljes cikket az Index.hu-n olvashatja

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.