welsz tamás
Tovább nyomoznak a Welsz-iratok ügyében
Gyakorlatilag nincs határidő az eljárás befejezésére az úgynevezett Welsz-iratok kapcsán indult nyomozásban, mivel az alapügyben továbbra sincs gyanúsított – tudta meg a Magyar Idők. Az alapügytől elkülönítve öt gyanúsított ellen folyik eljárás, tíz ellen pedig már vádat is emeltek, hatot elítéltek, nem jogerősen.Nevetve távozhatnak majd a bíróságról a Welsz-ügy vádlottjai
Kilenc ember ellen emelt vádat a Welsz-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Noha az első hírek még arról szóltak, hogy a nyomozás elején milliárdos pénzmosás és költségvetési csalás szálaira bukkantak a hatóságok, a vádlottak többsége végül csak közokirat-hamisítás miatt kerül bíróság elé. Ráadásul az ügy Welsz Tamás „öngyilkossága” miatt hatalmas közéleti-politikai botrányként robbant ki négy évvel ezelőtt, ennek ellenére információink szerint a terheltek között még sincsen egyetlen maffiózó, közszereplő, ismert vállalkozó vagy politikus sem.Tovább csúszik Simon Gábor pere
Tovább húzódik Simon Gábor, az MSZP volt alelnöke büntetőpere. Az elsőfokú ítélet átcsúszhat a jövő évre. Februárban volt legutóbb tárgyalás az ügyben, ám közben a bírónő megbetegedett. Ráadásul továbbra sem született meg törvényes keretek között az adóhiány becslése, amit a volt politikus a terhére rótt bűncselekményekkel okozott. A védelem vitatja a könyvvizsgálói szakvéleményt is.Milliárdos csalás, sikkasztás és pénzmosás - Felfüggesztették a Buda-Cash Brókerház elleni eljárást
Felfüggesztette a Buda-Cash Brókerház ügyében milliárdos csalás, sikkasztás és pénzmosás miatt folytatott elkülönített eljárást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint a nyomozás magyarországi szálát már befejezték, ám az eljárás azért akadt meg, mert a rendőrség jogsegélykérelemmel fordult egy külföldi hatósághoz, akiktől bizonyító erejű adatokat várnak a magyar szervek. A kérdés persze az, mikor érkezik meg a várt információ, hiszen a külföldi jogsegély rosszabb esetben akár évekkel is elnyújthatja a büntetőeljárásokat.Welsz-ügy: Költségvetési csalás ügyében is vizsgálódik a Főügyészség
Már költségvetési csalás miatt is van gyanúsítottja az úgynevezett Welsz-iratok kapcsán a Központi Nyomozó Főügyészségen zajló nyomozásnak – írja a MagyarIdők.hu. Akár politikusok neve is felbukkanhat a szocialistákhoz közel álló üzletember iratainak átvizsgálása során, amellyel kapcsolatban eddig 13, nem közszereplő gyanúsítottal összefüggésben merült fel a közokirat-hamisítás alapos gyanúja – teszi hozzá a portál.Végéhez közeledik a Welsz-ügy nyomozása - A vállalkozó politikusok és maffiózók titkait vihette sírba
Hamarosan pontot tehet a több mint három éve húzódó Welsz-ügy nyomozására a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). Az ügyben pénzmosás, költségvetési csalás, okirat-hamisítás és más bűncselekmények miatt még 2014 tavaszán, a Budapest–Bamako Rally szervezőjeként, illetve az új nemzeti légitársaságként emlegetett Sólyom Airways kapcsán ismertté vált Welsz Tamás rejtélyes halála után indítottak eljárást. A vállalkozó állítólag milliárdos pénzmosások, vagyoneltüntetések bizonyítékait tartalmazó iratokat adott át a hatóságoknak.Újabb öt gyanúsítottja van a Welsz-iratok ügyében
Újabb öt személyt gyanúsítottak meg a nyomozó ügyészek a Welsz Tamáshoz kapcsolódó iratok miatt, így már tizenhárom terheltje van az ügynek. Három hónap alatt újabb öt – nem közszereplő – személyt gyanúsítottak meg közokirat-hamisítással a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) az úgynevezett Welsz-ügyben, ezzel tizenháromra nőtt a gyanúsítottak száma a költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmény miatt folyó nyomozásban – értesült a Magyar Idők a főügyészség helyettes szóvivőjétől.Fordulat Simon-ügyben: mentené a volt MSZP-s vezető irháját vádlott-társa
Megváltoztatta korábbi vallomását Simon Gábor volt szocialista politikus büntetőperének másodrendű vádlottja. K. József a szerdai tárgyaláson már arról beszélt, az általa a Magnet Bankba „Gabriel Derdáknak” befizetett 77 millió forintnyi euró az övé volt. A pénzt apósa testvérétől kapta, aki pert nyert a Magyar Állammal szemben. Az MSZP volt elnökhelyettese erre úgy reagált: ez is azt igazolja, hogy neki semmilyen hamis bissau-guineai útlevele nem volt.A Buda-Cash Brókerház alapítójáig érhet a Welsz-ügy nyomozása
A PestiSrácok.hu információi szerint hamarosan Pintér Zoltán, a Buda-Cash Brókerház milliárdos csalással és sikkasztással vádolt alapítója is gyanúsított lehet a 2014 tavaszán öngyilkosságot elkövető vállalkozó, Welsz Tamás és társai ügyében pénzmosás és más bűncselekmények miatt indított nyomozásban. Pintérről a hatóságok éppen Welsz halála napján foglaltak le terhelő dokumentumokat a gyanús körülmények között elhunyt üzletember lakásában. Emellett portálunknak megszólalt egy, a főbrókert jól ismerő forrás is, aki többek között arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak, hogy Pintér Zoltán miként próbálta meg megúszni a teljes Buda-Cash-t bedöntő brókerbotrányt.Ajánljuk még