Pesti Srácok

Welsz elmondta a barátnőjének, hogy öngyilkos lesz

Welsz elmondta a barátnőjének, hogy öngyilkos lesz

A Velvet értesülései szerint Welsz Tamás a halálát megelőző napon barátnőjének bevallotta: kilátástalannak látja a helyzetet, és ezért minden nála lévő bizonyítékot átad a rendőrségnek, majd öngyilkos lesz. Ezt a lap információja szerint a nő maga mondta el tanúvallomásában. A rendőrség is már közigazgatási eljárásban vizsgálja az ügyet.

A Velvet is úgy tudja, hogy az úgynevezett Simon-ügyben kulcsszerepét játszó, majd egy rendőrautóban rejtélyes körülmények között meghalt üzletember a hozzá kiérkező rendőröknek is szólt, hogy mérget vett be.

A Velvetnek az ügyet közelről ismerő forrásai szintén megerősítették a Pestisrácok tegnap megírt értesülését, miszerint egzotikus, kígyótól vagy póktól származó, peptid alapú méregtől halt meg a kétes üzleteiről ismert férfi, azonban ezt a hozzá kiérkező rendőröknek is elmondta.

PestiSracok facebook image

A lap úgy tudja, Welsz barátnőjét – aki szintén szerepel a Simon-ügy gyanúsítottjainak listáján és őt is körözi az Interpol – beavatta a tervébe. A nő vallomásában információik szerint szerepel, hogy Welsz Tamást – miután már nem tudta bizonyítani átvert üzletfelei előtt, hogy bármilyen politikai vagy titkosszolgálati háttérrel rendelkezne a Simon-ügy kirobbanása után – egyre többen fenyegették meg azok közül, akiket több százmilliós összegekkel vert át. Welsz a halála előtti napon elmondta barátnőjének, hogy minden rendelkezésére álló dokumentumot átad a rendőrségnek, és öngyilkos lesz – ezt a nő vallomásában mondta el a nyomozóknak. A rendőrség eddig hivatalosan csak azt cáfolta, hogy Welsz a rendőrautóban bevett volna valamit.

Az üggyel kapcsolatban az ORFK sajtószolgálata, – a nyomozásra való tekintettel – nem adott ki információt, mindössze annyit, hogy az ügyet közigazgatási eljárásban vizsgálják, ez pedig általában annyit jelent, hogy kizárták az idegenkezűséget és öngyilkosság állhat az ügy hátterében.

Forrás: Velvet.hu / fotó: MNO

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.