Pesti Srácok

A Legfőbb Ügyészség módosítaná a jogbiztonságot sértő hálapénz-szabályozást

null

Jogszabály módosítást kezdeményezett a Legfőbb Ügyészség a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál, mert a hálapénz elfogadásának kapcsán felmerülő passzív gazdasági vesztegetés tényállásának törvényi megfogalmazása nem egyértelmű - tájékoztatta lapunkat a Legfőbb Ügyészség közleményében.

A Legfőbb Ügyészség elemezte a Magyar Rezidens Szövetség megkeresésében felvázolt jogi problémát és arra a következtetésre jutott, hogy a Büntető Törvénykönyv 291.§-a normaszövegének értelmezése során markáns jogi érvek szólnak úgy a büntetőjogi felelősség megállapítása, mint annak hiánya mellett.

A tényállás jelenlegi megfogalmazása – miután az a felelősség kérdésében egymással ellentétes értelmezésnek ad teret – nyilvánvalóan sérti a jogbiztonság követelményét, ezért a Legfőbb Ügyészség a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnál annak módosítását kezdeményezte.

PestiSracok facebook image

A rezidensszövetség még április végén fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség szakmai álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz elfogadása kimeríti-e a vesztegetés tényállását - emlékeztet az MTI.

Dénes Tamás, a szövetség elnöke akkor azt írta, azért fontos az utólag elfogadott hálapénz sorsának pontos tisztázása, mert az új büntető törvénykönyv alapján előfordulhat, hogy az az orvos is felelősségre vonható, aki az utólag, de előre nem kért hálapénzt elfogadja.

A rezidenseket tömörítő szervezet első körben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumához fordult. A két tárca állásfoglalása szerint az előre nem ígért, az orvos és az ápoló által nem kért, utólag adott és elfogadott hálapénz nem jogtalan előny, vagyis nem valósítja meg a vesztegetés tényállását. Kiemelték ugyanakkor, hogy a feltett kérdéssel kapcsolatos minisztériumi álláspontnak nincs kötelező jogi ereje.

Az ügyészségi megkeresésre Polt Péter egy nappal később egy rádióinterjúban a rezidensszövetség által felvetett problémát valósnak nevezte és ígéretet tett arra, hogy válaszolni fognak rá. Mint mondta, megvizsgálják, hogy mit mond a törvényszöveg, továbbá azt, hogy mi lehetett azzal a jogalkotó akarata, és ez alapján alakítják ki az álláspontjukat. Ugyanakkor hozzátette: ez nem egy szokványos forma, az ügyészség nem szokott ilyen állásfoglalásokat kiadni.

Fazekas Géza keddi tájékoztatása szerint az ügyészség elemezte a rezidensszövetség által felvázolt jogi problémát és arra a következtetésre jutott, hogy a büntető törvénykönyv vesztegetés elfogadására vonatkozó normaszöveg értelmezése során markáns jogi érvek szólnak úgy a büntetőjogi felelősség megállapítása, mint annak hiánya mellett.

A rezidensszövetség elnöke kedden az MTI megkeresésére közleményében úgy reagált, megköszönik Polt Péter legfőbb ügyész konstruktív hozzáállását és segítségét a hálapénz jogi szabályozásának tisztázásával kapcsolatban. Dénes Tamás hozzátette, a kialakult helyzettel kapcsolatban végleges álláspontjukat a későbbiekben alakítják ki.

Pestisrácok.hu / MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.