Pesti Srácok

Európa legnagyobb sasszobra figyeli majd a fradistákat

Európa legnagyobb sasszobra figyeli majd a fradistákat

Az Albert- és a Springer-szobor mellett egy hatalmas méretű sas szobor is helyet kap majd a Ferencváros új stadionjának közelében, írja a fradi.hu alapján a samsungsport.hu.

Amint azt már tudni lehet, akárcsak a korábbi, Üllői úti pályánál, természetesen az új létesítménynél is megtalálható lesz a Springer-szobor. Ezen kívül a klub egyetlen aranylabdás futballistájáról, az Albert Flóriánról készített alkotás is helyet kap a stadionnál.

Emellett egy harmadik, egészen monumentális, a klub kabalaállatáról, a címerben 1926 óta szereplő sasról megmintázott szobor is megtalálható lesz az új aréna közvetlen közelében. Szintén ezen a helyszínen teszik majd le az előző létesítmény melletti, úgynevezett "téglajegyeket" is.

PestiSracok facebook image

A hazai és nemzetközi színtéren is ismert szobrászművész, Szőke Gábor Miklós készíti el Európa legnagyobb madárábrázolását. A szobor 16 méter szárnyfesztávval, 15 tonna súllyal rendelkezik és hét hónapig készült. A nyolc méter magas, nyolc méter hosszú szobor rozsdamentes acélból és lemezekből áll.

A sas ábrázolásánál a szobrászművész visszanyúlt az FTC eredeti címerében szereplő totemállathoz, amely az egyik legösszetettebb jelentéssel bíró állat: egyszerre szimbolizálja az akaraterőt, a szabadságot, a harciasságot és a rendkívüli teljesítményt.

- Nem csupán a látogatókra, de akár hazai sportolóink teljesítményére is hatást gyakorolhat az akaraterőt és szabadságot szimbolizáló sas szobor. Remélem, büszkeséggel tölti majd el őket, hogy ilyen színvonalú stadionban és környezetben játszhatnak a sas vigyázó tekintete alatt – nyilatkozta a szobrot készítő Szőke Gábor Miklós. - Az Üllői út teljes látképét átalakító sas, és a stadion hatással lehet a hazai turizmusra is. A Magyarországra érkező látogatók a város első nevezetességeként az új FTC-stadiont és a sas szobrot fogják észrevenni. A rekordméretű szobor Budapest jelképévé is válhat. Örülnék, ha a sast körülölelő tér több generáció számára nyújtana találkozási pontot, kikapcsolódást és családi programlehetőségeket.

fradi.hu, samsungsport.hu.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.