Pesti Srácok

Gyanúsított társait fenyegette Vizoviczki - újra előzetesben az éjszaka császára

Gyanúsított társait fenyegette Vizoviczki - újra előzetesben az éjszaka császára

Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság hétfőn Vizoviczki Lászlót, büntető ügyben elkövetett kényszerítés, hatósági eljárásban gyanúja miatt - tájékoztatta lapunkat Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. Hozzátette: a bíróság döntését a bűnismétlés veszélyére, az eljárás meghiúsítására és arra hivatkozva hozta meg, hogy a gyanúsított büntetőeljárás alatt követte el cselekményét. Az ügy háttere, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) előtt, költségvetési csalás miatt folyó nyomozás gyanúsítottjait Vizoviczki megpróbálta befolyásolni annak érdekében, hogy számára kedvező vallomást tegyenek. Emiatt a Budapesti Nyomozó Főügyészség önálló eljárást indított, és indítványozta Vizoviczki előzetes letartóztatását. Az indítványhoz a KNYF is csatlakozott, hiszen az előtte folyó eljárás sikerét is veszélyeztette a gyanúsított.

Mint ismert, az úgynevezett rendőri korrupciós ügyben vesztegetéssel és költségvetési csalással gyanúsított, az éjszaka császárának nevezett Vizoviczkit a Budapesti Nyomozó Ügyészség munkatársai azután vették őrizetbe pénteken, hogy II. kerületi villájában házkutatást tartottak. Az új gyanúsításról Vizoviczki védője, Futó Barnabás nem akart nyilatkozni. A Büntető törvénykönyv szerint, aki mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy hatósági eljárásban a törvényes jogait ne gyakorolja, vagy a kötelezettségeit ne teljesítse az követi el a bűncselekményt.

Cikkünk megjelenése után a bíróság közleményt adott ki az ügyben:

PestiSracok facebook image

"A Budai Központi Kerületi Bíróság 2014. május 26–án harminc napra elrendelte V. László gyanúsított előzetes letartóztatását a bizonyítási eljárás meghiúsításának, ill. a bűnismétlés veszélye miatt, valamint azért, mert ellene folyamatban lévő eljárás során, szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás indult. A Központi Nyomozó Főügyészség írásbeli indítványát, amelyben a bizonyítási eljárás meghiúsításának és a bűnismétlés veszélyével indokolta a kényszerintézkedés elrendelését, a nem nyilvános meghallgatáson kiegészítette a szökés elrejtőzés veszélyével is.

A védő és a gyanúsított az ügyészi indítvány elutasítását kérte azzal, hogy V. Lászlóval szemben az alapos gyanú sem áll fenn. A végzés szerint a büntető ügyben elkövetett kényszerítés hatósági eljárásban bűntettének alapos gyanúját a rendelkezésre álló bizonyítékok alátámasztják. A bíróság megállapította, hogy V. László az ellene folyamatban lévő eljárás során, szabadságvesztéssel büntetendő, szándékos bűncselekmény elkövetése miatt újabb eljárás gyanúsítottjává vált. A végzés szerint fennáll annak a veszélye is, hogy a gyanúsított a bizonyítási eljárás sikerét veszélyeztetné, és mivel a vele szemben folyamatban lévő bűntetőeljárás hatálya alatt követte el az újabb gyanúsítás szerint cselekményét, a bűnismétlés veszélye is fennáll. Ezért ezekre tekintettel indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása. Nem látta ugyanakkor megállapíthatónak a bíróság a szökés és elrejtőzés veszélyét. A határozat szerint ugyanis a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya, büntetési tétele, az ellene folyamatban lévő cselekményekhez képest nem akkora, amely az előzetes letartóztatás elrendelését ezen okból indokolná, továbbá a gyanúsított a vele szemben eddig alkalmazott házi őrizet szabályait sem szegte meg. A kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb 2014. június 26. napjáig tart. A végzés nem jogerős, mert mind az ügyész, mind a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be. "

Szöveg: Szenvedi Zoltán

Fotó: mno.hu

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.