Pesti Srácok

Gyurcsány: "a gonosszal nem kötünk nagykoalíciót"

Gyurcsány: "a gonosszal nem kötünk nagykoalíciót"

A Szabadság térre tervezett, a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megépítése ellen tiltakoztak ellenzéki pártok vezetői szombaton Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt. A demonstráción felszólalt Szabó Tímea és Juhász Péter, az Együtt-PM társelnökei, Bokros Lajos, a Modern Magyarországért Mozgalom (MoMa) elnöke, Popper Gábor, a Magyar Liberális Párt (MLP) ügyvivője, Horváth Csaba, az MSZP fővárosi frakcióvezetője és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. A szónokok azt hangsúlyozták, hogy ha a "demokratikus pártok" átveszik a főváros vezetését, akkor azonnal eltávolítják a Szabadság térről a készülő "történelemhamisító" emlékművet, és a Szoborparkba száműzik.

A mintegy kétszáz tiltakozó részvételével, a Szabadság téri emlékmű ellen tüntető civilek kezdeményezésére megtartott demonstráción Gyurcsány Ferenc úgy vélekedett, hogy a jelenlegi "basáskodó" hatalomnál "mocskosabb hatalmak" is meg szoktak bukni, csak az a kérdés, hogy mikor és mit hagynak maguk után. Ebben a helyzetben védeni kell a hazafias tisztesség maradékát és támadni mindazt a gonoszságot, ami sugárzik a kormányról. Vagyis nem szabad kompromisszumot kötni, "a gonosszal nem kötünk nagykoalíciót", mert a jelenlegi hatalom működése ellentétes a magyar érdekekkel.

Horváth Csaba arról szólt, hogy a "demokratikus pártok" Európát választják, mert Európa jelenti az egyetlen esélyt a fejlődésre. A baloldal békét vár Európától, miközben a jobboldal úgy kér tiszteletet, hogy közben nem tisztel senkit - fogalmazott. "Ezért az európai parlamenti választás nem lefutott meccs, mutassuk meg, hogy Budapest a remény szigete, egyben a szabadság fővárosa" - mondta Horváth Csaba.

PestiSracok facebook image

Popper Gábor úgy vélekedett, hogy az emlékmű körüli csatát Orbán Viktor akkor is elveszítette, ha végül felépül "a hazugság szobra". Mert az emlékművet senki nem akarja, még a jelenlegi kormány hívei sem. Szerinte a tiltakozásuk elérte a célját, mert már három német nagyvárosban tartottak tüntetést az emlékmű ellen, és harminc zsidó származású amerikai kongresszusi képviselő és szenátor kérte levélben Orbán Viktort a terv felülvizsgálatára.

Bokros Lajos szerint Orbán Viktor azért harcol az Európai Unió ellen, mert nem osztja az értékrendjét. "A diktatúra, az orosz irányított demokrácia értékrendjét képviseli és a jobbik faji gőggel átitatott náci ihletésű kultúráját. (...) A Fidesz kulturálisan koalíciót alkot a Jobbikkal, ennek jelképea Szabadság téren épülő hazug, hamis emlékmű" - fogalmazott a politikus.

Szabó Tímea azt a sajtóhírt idézte, amely szerint Orbán Viktor miniszterelnök a jövőben az államfői posztra pályázna. Úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor nem képviselheti a nemzet egészét, mert az elmúlt évtizedekben ideje jelentős részét azzal töltötte, hogy összeugrassza a nemzet tagjait.

Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke azt mondta, hogy a hatalom jelenlegi képviselőit nem az emberek érdeklik, csak a hatalom. "Ezért el fogják söpörni Orbán Viktort az útból, és a szobor le fog dőlni" - mondta Juhász Péter.

A demonstráción a pártzászlók mellett európai uniós lobogók is láthatók voltak, és a rendezvényen a magyar himnusz mellett felcsendült az Európai Unió himnusza, az Örömóda is. A szervezők azért választották a Széchenyi téri helyszínt, mert a Szabadság tér rendezvény miatt foglalt volt.

Forrás: MTI

Fotó: Amerikai Népszava

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.