Pesti Srácok

Két gyermek meghalt - sokallta a Gyermekrák Alapítvány az életmentő műszer árát

Két gyermek meghalt - sokallta a Gyermekrák Alapítvány az életmentő műszer árát

Semmilyen választ nem kapott még a Gyermekrák Alapítvány Kuratóriumának szóló nyílt levelére Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke, a z ESZSZK Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályát vezető főorvos – írja az Index. Az Indexen vasárnap délben megjelent nyílt levél egy olyan speciális, életmentő műszerről szólt, amelynek a segítségével a főorvos szerint csak az elmúlt két hónapban két rákbeteg gyerek halálát lehetett volna megakadályozni. Kriván a levélben felidézte, hogy 2013 végén kért először a Gyermekrák Alapítvány elnökétől, Balogh Istvántól segítséget a nemzetközi műszerpiacon akkor megjelent újdonság beszerzéséhez. Több tárgyalás is volt az ügyben, az alapítvány kuratóriuma azonban azóta sem döntött az eredeti áron nettó 50 millió forintba kerülő készülék megvásárlásáról.

„A Balogh elnök úr által sokszor hangoztatott kifejezéssel, mely szerint egy daganatos gyermekbeteg halála is sok, egyetértünk. De azóta már két beteget veszítettünk el” - írta a főorvos, és azt kérte az alapítvány kuratóriumától, hogy a következő ülésén megjelenhessenek a Gyermekonkológiai Hálózat képviselői, és „a legégetőbb problémák kezelésére (a kezelő központokban a gyógyítás feltételeinek javítása, műszerbeszerzések stb.) közös megoldást” találhassanak. Az Index sikertelenül próbálta megszólaltatni az állítása szerint konferencián tartózkodó Baloghot.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Magyar Hírlap

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.