Pesti Srácok

Lázár kifizeti az államnak a kétmilliós hotelszámlákat

Lázár kifizeti az államnak a kétmilliós hotelszámlákat

Lázár János lemond a törvényben biztosított utazási költségtérítésekről, és – hogy örömet szerezzen a titkos útjairól cikkező újságírónakvisszafizeti az utak során felhasznált kétmillió forintot az államkasszának. Erről szerdai közleményében számolt be a Miniszterelnökség vezetője. Az Origo még tavaly decemberben kérte ki a Miniszterelnökségtől a vezető tisztviselők 2012–2013 közötti utazásainak adatait. A megkapott összesítésből a hírportál szerint kitűnt Lázár János több utazása is, mivel több esetben is jóval nagyobb volt a szállásköltség, mint más vezetők kiküldetéseinél. Egy háromnapos angliai utazásánál például 920 ezer forint, egy kétnapos olaszországi útjánál 582 ezer, egy szintén kétnapos svájci kiküldetésnél pedig 469 ezer forint volt feltüntetve szállásra fordított kiadásként. Ez messze meghaladja a többi vezető költségeit az Origo szerint. Szijjártó Péter külgazdasági államtitkár egyik útján ugyan szintén közel félmillió forintba került a szállás, de az egy hatnapos látogatás volt az Egyesült Államokban. A hírportál a látogatások céljáról, részleteiről is érdeklődött a Miniszterelnökségnél, amire azt a választ kapták, hogy Lázár János „mindig delegációval utazott és 4-5 csillagos szállodákban szállt meg a delegációval együtt”, a szállásköltség pedig megoszlott a küldöttségek tagjai között.

Az Origo ennyivel nem érte be, és pert indított. A bíróságon a Miniszterelnökség képviselője „nemzetbiztonsági okokkal” magyarázta, miért nem adják ki az utakkal kapcsolatos összes információt. Végül a folyamatban lévő perben annyi kiderült, hogy tavaly márciusban Lázár Svájcban „egy német állampolgárral tárgyalt a magyar–német, valamint a magyar–orosz kapcsolatokról”, majd júliusban Olaszországban „a Svájcba illegálisan vitt magyar pénzeszközökkel kapcsolatban folytatott tárgyalást, a tárgyalópartner által megjelölt szállodában”. Lázár szerdai közleményében azt írta, hogy az elmúlt két évben a legkevesebbet utazó kormánytagok közé tartozott. „Ezzel együtt is megtiszteltetésnek tekintem azt a figyelmet, amelyben a média egyes szereplői – most nem részletezendő okból, esetleg megbízásból – részesítenek. Nagyra becsülve az origo.hu hírportál elfogulatlan, objektív és korrekt tájékoztatását, értékelve az átláthatóság és a magyar költségvetés védelme érdekében végzett munkájukat úgy döntöttem, hogy lemondok a számomra törvényben biztosított utazási költségtérítésekről”. Lázár közleménye szerint mindenképpen szeretne „Pethő Andrásnak, az origo.hu újságírójának legalább a mai napon egy kis élvezetet szerezni, ezért a megnevezett utak során felhasznált kétmillió forintot rögvest az állami költségvetés rendelkezésére” bocsátja.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.