Pesti Srácok

Lemondott budapesti elnöki tisztségéről Molnár Zsolt

Lemondott budapesti elnöki tisztségéről Molnár Zsolt

Lemondott budapesti elnöki tisztségéről az MSZP-ben Molnár Zsolt. A szocialista politikus ezt az ATV Egyenes beszéd című műsorában jelentette be csütörtökön, hozzátéve: a jövőben csak szakpolitikával akar foglalkozni.

Molnár Zsolt a műsorban elmondta, már az országgyűlési kampány kezdetekor eldöntötte, hogy a következő tisztújításon nem fog semmilyen párttisztségért indulni az MSZP-ben, azonban az elmúlt napokban olyan cikkek láttak napvilágot és olyan támadások indultak ellene, melyek azt mondatják vele, mint felelős vezetővel, hogy az ő személyével nem hozható össze az a széles összefogás Budapesten, amivel le lehetne váltani a Fideszt- magyarázta.

Az interjúból kiderült, hogy a nemtelen támadások közé sorolja az MSZP korábbi választási gurujának, Ron Werbernek a minapi nyilatkozatát is, de azt mondta, hogy nem kívánja semmilyen módon minősíteni Ron Werbert.

PestiSracok facebook image

A szkinhed-múltra vonatkozó vádakról szólva Molnár Zsolt elmondta, teljesen biztos benne, hogy kétséget kizáróan ki fog derülni róla, hogy nem volt sem szkinhed, sem más bandának nem volt tagja. A Rogán Antallal való kapcsolatáról szóló hírekre reagálva elmondta, négyszemközt sosem beszélt a Fidesz frakcióvezetőjével.

Molnár elmondta, szakmapolitikával kíván a jövőben foglalkozni és nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy a nemzetbiztonsági bizottságot vezetheti.

ATV

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.