Pesti Srácok

Mégsem esnek el a több milliós állami támogatástól Bajnaiék

null
Bajnainak több gólt rúgtak a gyerekek, mint amennyit hárított. Fotó: facebook.com

A Kúria az Együtt-PM megkeresésére felülbírálta a választási bizottság keddi rendkívüli ülésén meghozott döntését az állami támogatások felosztásáról - írta a pártszövetség közleményben.

Az Együtt-PM a Kúriához fordult, mert a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) rosszul számította ki a pártszövetségnek járó állami támogatás összegét. A Kúria az NVB döntését megváltoztatta, és az Együtt-PM javára döntött - közölte a pártszövetség csütörtökön. Az Együtt-PM által benyújtott bírósági felülvizsgálati kérelem nyomán a Kúria megváltoztatta az NVB keddi rendkívüli ülésén meghozott határozatát, amelyben a bizottság módosította az Országgyűlésbe bejutó pártok költségvetési támogatásának korábban megállapított arányát.

Az Együtt-PM Szövetség nem érti, hogy az NVB a korábbiakban hogyan juthatott más eredményre, hiszen a törvényi szabályozás és a korábbi jogi gyakorlat egyértelmű helyzetet teremtett ebben az ügyben - írták a közleményben.

PestiSracok facebook image

Az NVB kedden megváltoztatta az Országgyűlésbe bejutó pártok összesen kb. 2,5 milliárd forintos költségvetési támogatásának korábban megállapított arányát, amivel csak a KDNP-nek és az MSZP-nek kedvezett. A többi párt közül az Együtt - A Korszakváltók Pártja szenvedte el a legnagyobb veszteséget: a korábbi számításhoz képest több tízmillió forintot veszített volna.

Forrás: HVG.hu

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.