Mi vezetett a legnagyobb kiegyező, Molnár Zsolt bukásához?

Nem csak az egyszerű tévénézők lepődtek meg, amikor a szkinhedmúlttal, majd burkoltan árulással is megvádolt Molnár Zsolt csütörtök este Kálmán Olgánál bejelentette, hogy „az elmúlt napok támadásai″ miatt lemond a budapesti pártelnökségről és semmiért sem száll ringbe az őszi tisztújításon. Az Index cikke szerint döntéséről az MSZP-ben is csak kevesen tudhattak, miközben Molnárnak elfogyott a mozgástere: tarthat tőle, hogy egy, az eddigieknél is kínosabb témájú, újabb botrány főszereplőjévé válhat, és meggyőződése lett, hogy az Együtt-PM és a DK is vadászik rá, ezért az őszi budapesti együttműködésről nehezen tudna velük leülni tárgyalni. Pedig ha valamihez, az ellenfelekkel való kiegyezéshez és a kölcsönösen előnyös együttműködések kitalálásához mindig is nagyon értett. Mi vezetett mégis a bukásához?

Molnár Zsolt háromszor, három különböző méretben is ugyanazt próbálta megcsinálni. Először a versengő II. kerületi helyi politikát alakította át Láng Zsolttal karöltve egy szépen kimunkált háttér-nagykoalícióvá. Ezután a nemzetbiztonsági bizottságban Kocsis Mátéval sikerült nagy egyetértésre jutnia, végül Budapesten próbálta a politikai versengést kissé megzabolázni – itt azonban a tét és a küzdelemre irányuló figyelem már túl nagy volt. Molnár üstökösszerű karrierjében végig ugyanaz a minta ismétlődik, a gyors emelkedést azonban még gyorsabb zuhanás követte.

A teljes cikket itt olvashatja.