Pesti Srácok

Orbán 2017-től köztársasági elnök lehet?

Orbán 2017-től köztársasági elnök lehet?

Orbán Viktor mégiscsak a Sándor-palotába költözhet. Miniszterelnökké választása után szűk körben komoly és reális lehetőségként ő maga beszélt arról, hogy Áder János megbízatásának lejárta után, 2017-ben elfogadhatja a köztársasági elnöki jelölést – értesült a Népszabadság.

„Ez egyelőre dilemma a miniszterelnök számára. De az államfői szerepvállalás, az egységes nemzet képviselete nem pusztán egy elsuhanó vágy, hanem reálisan végiggondolt opció” – mondták a lap munkatársának, hozzátéve, 2017 még messze van, a miniszterelnök elképzelt politikai pályaívét nem várt körülmények, események átrajzolhatják.

Arról, hogy Orbán Viktor köztársasági elnök is lehetne, először Stumpf István beszélt2008 júniusában, azaz már a márciusi, a Fidesz számára óriási sikert jelentő szociális népszavazás után. Akkor a volt kancelláriaminiszter, mostani alkotmánybíró a TV2 Mokka című műsorában a riporter kérdésére azt mondta: „a helyzettől függően lehetséges, hogy Orbán Viktor is szóba kerülhet egy megerősített államfői szerepkörre”.

PestiSracok facebook image

Orbán Viktor pedig már miniszterelnökként, 2012-ben a Handelsblatt című német lapnak árulta el, hogy foglalkoztatta a prezidenciális rendszer, mivel „egy elnöki rendszer valószínűleg alkalmasabb nehéz reformok végrehajtására, mint egy parlamentáris”. Mint mondta: a demokrácia „szenvedélyes híve”, de legyen szabad feltennie a kérdést, „vajon korszerűek-e még a demokratikus rendszerek vezetési struktúrái”. Ugyanis a jelenlegi demokratikus rendszerek „beépített problémája a vezetés gyengesége, és ezt nem szabad tabunak nyilvánítani”.

A miniszterelnök korábban a Kúriánis nyíltan elmondta: 2010-ben is számos érv szólt amellett, hogy Magyarország áttérjen a prezidenciális, elnöki rendszerre, de végül történeti és jogtiszteleti okok miatt maradtak a parlamentarizmusnál.

A teljes írás itt olvasható.

Fotó: Origo.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.