Pesti Srácok

Orbán Berlusconi sorsára juthatott volna

Orbán Berlusconi sorsára juthatott volna

Orbán Viktor szerint voltak pillanatok, amikor ha a magyar jobboldal nem áll ki a kormány mellett, akkor az ország úgy járhatott volna, mint Olaszország, ahol kívülről lepöckölték a miniszterelnököt - erről a miniszterelnök a Hír TV P8 című műsorában beszélt szombaton.

Voltak pillanatok, amikor ha a magyar jobboldal nem áll ki a kormány mellett a békemenet formájában, akkor az ország úgy járhatott volna, mint Olaszország, ahol kívülről lepöckölték a miniszterelnököt. Fel tudnék idézni másik országot is, talán többet is, ahol ugyanez megtörtént – mondta a miniszterelnök.

Elmondta, volt egy olyan pillanat, amikor a külvilág velünk ellenséges szereplői megpróbálták a kezükben lévő eszközöket úgy használni, hogy minimum miniszterelnök-csere, de ha lehet, inkább kormányváltás és új választás jöjjön létre. Viszont a magyar nemzet jól szervezett az olasszal szemben, az emberek konkrét pártszimpátiától függetlenül kiálltak a nemzeti függetlenség mellett – fejtette ki Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

A jobbikos kémügyről szólva elmondta, mindig is voltak hazaárulók, az ország megválasztott vezetőinek az a dolga, hogy ilyen emberek kártételét minimalizálja, megakadályozza. Nagyon sok olyan ügy van, amit a szándék kialakulásának szakaszában sikerül a magyar szervezeteknek megakadályozni, és van, ami a nyilvánosságra kerül. Hozzátette, a hazát nemcsak keletre szokták árulni, hanem nyugatra is.

Az akác-ügyról Orbán Viktor úgy vélekedett, az egy nagyobb probléma része. Egy tőlünk távolabb lévő, egy általunk meg nem értett logika szerint működő hatalom egy nem létező jogosultság alapján beleavatkozik az életünkbe, ezért az az érzés, hogy az emberek féltik a saját hazájukat az Európai Uniótól (EU), egy megalapozott érzés – közölte, hozzátéve, ennek egy kirívó példája az akác, és az ilyen beavatkozás elfogadhatatlan.

A teljes interjú itt megtekinthető.

Fotó: Népszava

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.