Pesti Srácok

Több mint négymilliárd forintot tettek zsebre tavaly Simicskáék

null

2013-ban a Közgép Zrt. tulajdonosai 4,1 milliárdot vettek ki osztalékként a cégből. A Simicska-cégnek tartott építőipari vállalkozás, amely tavaly több mint 491 milliárdot nyert közbeszerzéseken, 60 milliárdos nettó árbevétel mellett érte el mindezt. A tulajdonosok mindössze valamivel több mint 200 milliót hagytak bent a cégben, a nyereség többi részét mind felvették –írja a HVG.hu.

A Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. közelebbről jelenleg nem ismert tulajdonosa(i) 4,1 milliárd forint osztalékot vehettek fel 2013-ban, derült ki a zrt. május 31-ig közzétett, az e-beszamolo.hu-n nyilvánosan elérhető 2013-as üzleti évről szóló mérlegéből.

Tavaly a Közgép adózás előtti eredménye 60,445 milliárd forintos nettó árbevétel mellett meghaladta a 4,449 milliárd forintot, ami a 2012-es üzleti évhez képest közel 1,1 milliárd forinttal nagyobb adózás előtti eredményt jelent. Miután tavaly 4,1 milliárdot kivettek osztalékként, adózás után kicsivel több, mint 203 millió maradt a cégben. 2012-ben egyébként csak 3,225 milliárd forintot vettek fel a tulajdonosok osztalékként. Akkor a nettó árbevétel egy kicsivel magasabb volt, 61,481 milliárd forint.

PestiSracok facebook image

A Közgép Zrt.-t Simicska Lajos cégeként tartják számon, amely rendre nagyon jól szerepel a közbeszerzéseken. Mint ahogy arról a portfolio.hu beszámolt, a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. 2013-ban az építőiparban 491 milliárd forintnyi állami megrendelést nyert el (beleértve a konzorciumi tagként nyert közbeszerzéseket), melyek természetesen nem mind ebben az üzleti évben valósultak meg. (A teljes közgép cégcsoport a portál szerint 580 milliárd forintnyi közbeszerzést nyert.)

A teljes írás itt található.

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.