közgép
Lázár az Elios-ügyről: a felelősséget a Közgépnek kell vállalnia
Az Elios Innovatív Zrt. ügyében született OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalának időpontja és módja egy politikai akció része – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn Hódmezővásárhelyen. Lázár János szerint az akció időzítése nem volt véletlen, és az kizárólag a kampánynak szól.Simicska volt az Elios fő tulajdonosa az OLAF által vizsgált időszakban
A volt népszabadságos újságírók egyik vezéralakja irányítja azt a 24-et, amelyik tegnap lejárató hadjáratot indított Orbán Viktor családja ellen - írja az Origo. A lejárató hadjárat azonban célt tévesztett: az idézett OLAF jelentés a 2009 és 2014 közötti időszakot vizsgálja, de ekkor a cég fő tulajdonosa Simicska Lajos Közgépje volt, nem Tiborcz István.„Mindössze” a cég valódi vezetőit hagyta ki az OLAF az Elios-ügyről szóló kampányjelentéséből
Az ellenzéki propagandasajtó nagy örömmel és persze hazugságokkal kezdett foglalkozni az OLAF-jelentéssel, vagyis, hogy Brüsszel vizsgáltatni akarja az uniós közvilágítási programot, és így az Eliost is. Azonban túlságosan hamar örültek a tehetetlen ellenzéki pártoktól az aktív politizálást átvett ellenzéki médiumok: a vizsgálandó időszakban az Elios a Közgépé volt, azaz Simicska Lajosé. A teljesen egyértelműen a magyar választási kampányra időzített brüsszeli (kampány)jelentés rengeteg tévedést tartalmaz, Simicskáék szerepét és kizárólagos befolyását elhallgatták, ráadásul a kifogásolt technikai problémák sem igazak.Nyerges Zsolt csak pihenni szeretne és a hobbijának élni
Nyerges Zsolt szerint szó sincs kenyértörésről közte és Simicska Lajos között. Az Index-nek azt nyilatkozta, azért távozott a Közgép elnöki posztjáról, mert belefáradt a cégvezetés mindennapi küzdelmeibe. Már csak a hobbijának akar élni, de továbbra is a Közgép részvényese marad. A PestiSrácok.hu a szakítás után úgy értesült, verekedésig fajult, amikor Nyerges Zsolt egy vadászaton közölte Simicska Lajossal, a továbbiakban nem vesz részt az Orbán Viktor ellen folytatott harcban. Portálunk megkereste a Közgépet is, adjon magyarázatot, miért távozott Nyerges Zsolt, illetve közrejátszhatott-e bármiféle bosszú, vagy politikai szándék Simicska Lajos választásában, miután azt a Kinde Kálmánt ültette a helyére, akit a meghamisított Orbán-interjú okán távolítottak el a Pannon Lapok Társasága Kft. ügyvezetői posztjáról.Ajánljuk még