Pesti Srácok

Lezárta a vizsgálatot az OLAF, vajon csak Homolya érintett?

null

A nol.hu értesülése szerint az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) Jávor Benedeknek, a PM európai parlamenti képviselőjének kérdésére megerősítette, hogy 2015 júniusában lezárta a nyomozást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) tenderkiírási szabálytalanságaival kapcsolatban.

Mint arról a pestisracok.hu is írt, az OLAF több vizsgálatának eredményeképp több észrevételt tett, amelyek közül az információk a Pro Vital Zrt.-hez és a Homolya Ügyvédi Irodához vezetnek, ezek korábban Homolya Róberthez voltak köthetők. Homolya korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese volt, később miniszteri biztosként a Lázár vezette Miniszterelnökségre került a közbeszerzési rendszer kialakításának koordinálását irányítani.

Az OLAF szerint okkal feltételezhető, hogy bűncselekmény történt mintegy 960 millió forint összegű tender kiírása során – a szervezet pénzügyi és jogi ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Bizottság és a magyar hatóságok számára.

PestiSracok facebook image

A nol.hu információi szerint az NFÜ és az OLAF relációjában egyetlen ügyet célszerű vizsgálni. Ebben a konkrét esetben, amelyben a csalás elleni ügynökség még 2012-ben kezdett vizsgálódni, akkor, amikor a Közgépnél is papírokat foglaltak le. Az OLAF emberei olyan uniós támogatásból – a többi közt Székesfehérváron, Abádszalókon, Tiszacsegén és Lébényben – megvalósuló projektek körül vizsgálódtak, amelyekben még a 2010-es elsöprő Fidesz-győzelem előtt hirdettek nyertest, és amelyekben közbeszerzési tanácsadóként vagy annak alvállalkozójaként Homolya Róberthez köthető cégek vettek részt (Homolyát pedig a sajtó rendre Lázár János embereként emlegeti, és a szóban forgó téma kapcsán rendre Lázár vette őt védelmébe a nyilvánosság előtt).

Mint arról a pestisracok.hu korábban írt, az OLAF több Közgéphez köthető személy is az OLAF célkeresztjébe kerülhetett, párhuzamosan a vizsgálatokban, így például értesüléseink szerint az a Schváb Zoltán és Petykó Zoltán, akik a Simicska-birodalomból kerültek kormányzati pozícióba. Petykó és Schváb is a Közgép Zrt.-től ejtőernyőzött, előbbi ugyanis 2007 és 2010 között volt a cég felügyelőbizottsági elnöke, míg utóbbi a Közgép építési igazgatója volt.

A dokumentumok szerint az OLAF 2010 őszén kapott jelzést arról, hogy súlyos szabálytalanságok történhettek Magyarországon, és hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség akkori vezetésében személyi összeférhetetlenség állhat fenn. A vizsgálat konkrétan megnevezte Homolya Róbertet. Az OLAF azóta számos vizsgálatot végzett, és a THOR (2015) 19987 iktatószámú dokumentumban – amelyet már átküldött a magyar illetékeseknek – beigazolódott összeférhetetlenségről számol be.

Ezt akkor a Miniszterelnökség cáfolta, most azonban a nol.hu értesülései szerint az OLAF arról tájékoztatta Jávort, hogy részükről a vizsgálat lezárult, bűncselekmény alapos gyanúját állapította meg, és várják a magyar hatóságok intézkedését.

A nol.hu értesülései szerint Jávor a NAV vezetőjéhez és a Legfőbb Ügyészhez fordul.

Forrás: nol.hu/pestisracok.hu

Fotó: maltastar.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.