Pesti Srácok

Vadai otromba módon megsértette az örményeket

Vadai otromba módon megsértette az örményeket

Az örmény holokausztcentenárium koordinátora, Diramerján Artin levélben tiltakozott az ATV-nél Vadai Ágnes kijelentései miatt. Azt kérte a csatornától, hogy határolódjon el a DK-s politikus otromba mondataitól, mert az sérti az örmény kisebbséget, az örmény áldozatok emlékét - írja a Magyar Nemzet.

A botrány előzményeit az ATV műsorvezetője ekként foglalta össze: Vadai Ágnes kritizálta Dúró Dóra jobbikos politikust egy korábban elhangzott megállapítása miatt. Eszerint ugyanis nem egy, hanem többféle holokauszt van, s hogy a Jobbik sérelmezi, hogy ennek ellenére mégis mindig csak a zsidó holokausztról esik szó. Az örmények a vita kapcsán Vadai érveit elutasítják, és „otromba mondatai” miatt írtak levelet a szerkesztőségnek, arra kérve az ATV-t, hogy a csatorna határolódjon el a Demokratikus Koalíció (DK) politikusától.

Az ATV stúdiójában az örmény holokausztcentenárium koordinátora, Diramerján Artin szóban is kifejtette, hogy ugyan nem akarnak, de most kénytelenek belefolyni a napi politikába, olyan komoly tájékozatlanságot és felkészületlenséget tapasztaltak, ráadásul a nyilvánosság előtt. A zsidóéhoz nagyon hasonló örmény holokauszt 1915. április 24. és 1923 között zajlott, amelynek során a törökök másfél millió örményt gyilkoltak meg elképesztő kegyetlenséggel Törökországban. A koordinátor szerint ráadásul a holokauszt kifejezést is az örmény népirtással kapcsolatban említették először.

PestiSracok facebook image

Diramerján Artin kijelentette, hogy a Magyarországon élő örmények kivétel nélkül érintettek az örmény genocídiumban. Így mindannyian sértve érezhetik magukat Vadai Ágnes miatt. Szerinte igenis el kell magyarázni az embereknek, hogy a XX. században nemcsak egyféle holokauszt volt, hanem sokféle.

További részleteket a Magyar Nemzet szerdai számában olvashat.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.