Pesti Srácok

Választ kapott a buzilobbizó Kerényi ellen kikelő Kulka

Választ kapott a buzilobbizó Kerényi ellen kikelő Kulka

Bognár Zsolt színművész nyílt levelet írt Kulka Jánosnak, amit az Indexnek is eljuttatott. Kerényi Imre a Keresztény Színházi Fesztivál beszélgetés-sorozatában arról beszélt, hogy megálljt kell parancsolni a szivárványos dekadenciának, és fontos szembehelyezkedni a színházi buzilobbival úgy általában. Kulka János színművész erre nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek, arra kérve, hogy nyilvánosan határolódjon el a buzilobbizó Kerényitől. A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves dramaturg szakos hallgatói szintén nyílt levelet írtak, ami Kerényi beszédére reagált.

Bognár levelében azt írta (vágatlan formában):

Már megint Kerényi….. Válasz Kulka Jánosnak.

PestiSracok facebook image

Kedves János! Évfolyamtársad voltam a Színház és Filmművészeti Főiskolán, azóta művészként és emberként mindegyikünk járja a maga útját.

Azért szólítalak meg, mert számomra és hiszem, hogy sokunk számára nem elfogadható az a mentalitás, ahogyan egy a köreidet, ha talán erősen is kritizáló embert, másként gondolkodót, jelen esetben Kerényi Imrét minden lehetséges fórumon megpróbáljátok darabokra szedni.

Tudom, hogy Imre csak összegzője általános indulataitoknak, és akárki szólalna meg ellenvéleménnyel irányotokban, abban a pillanatban írások tucatjaival, avagy nyílt levelekkel álltok harcba és próbáljátok ellehetetleníteni a kiszemeltet.

De miért is? Azért mert az Ő színházeszménye merőben eltér a tietekétől. Ez miért baj? Való igaz, hogy számunkra nem a deviancia, a luciferi megdicsőülés, a romlottság felmagasztalása a cél, hanem a szépség, a férfi nő iránti szerelme, a férfi barátság, az igazabbá, a jobbá válás katarzisa az, ami közel áll. Saját magad felvállalt másságának nevén nevezése miért kirekesztés? Kerényi Imrét egykor volt rendezőnek nevezned, az mi, ha nem az?

Véleményed szerint, Alföldi Róbert, a másik nagy megszólaló a témában miért pont az Őrült nők ketrece című előadást ajánlja a Tanár Úrnak megtekintésre? Provokáltok, mert megtehetitek. Én pedig, mivel ehhez van közöm, Neked is és Neki is az általam írt, Munkácsy a festőfejedelem című musicalt ajánlom megtekintésre. Ott meg Ti fogjátok érezni, hogy én miről beszélek.

Azt Te is tudod János, hogy olyan nincs, hogy független ember és gondolkodás. Valahová életszemlélete alapján mindenki leteszi a garast. Te is letetted. Az elmúlt 10-15 évben szinte minden, a nemzeti oldalt becsmérlő rendezvénynek részese voltál. Lelked rajta! Azokat az igaztalan, valóban kirekesztő, gyalázkodásokat, ami felőletek érkezett, azt bő száz évre beoszthatná a jobboldal.

És Te írsz nyílt levelet Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnak! Tisztelettel kérlek, fogadd el, hogy vannak, és a jelek szerint meggyőző többségben vannak azok, akik másként látják a világot és engedtessék meg nekünk, hogy más értékrend szerint képzeljük el a művészetet, a színházat, a nevelést.

Most egy gondolat erejéig a jobboldali véleményformálókhoz szeretnék fordulni. Elszomorító látni, hogy bármilyen ügyben, tisztelet a kivételnek, a mi oldalunk csak mentegetőzni, meg elhatárolódni tud. Kiállni és megvédeni, vagy árnyalni a megtámadott véleményét, a baloldal mindig is jobban tudta. Ezt a jobboldal, védhető igaza tudatában igazán eltanulhatná.

Kedves János! Figyelmedbe ajánlom Böjte Csaba: A szeretet bölcsője című könyvét. Ha elolvasod, hiszem, hogy sok mindent másképpen fogsz látni. Ajánld barátaidnak és talán az elfogadás békéjével fogsz találkozni. Senki nem akar kirekeszteni, de megküzdeni igen, érvekkel higgadtan, bölcsen. A színházba járók pedig majd eldöntik, melyik alkotótól fogadják el a színház lényegét, a vágyott katarzis megteremtésének mikéntjét.

Ne a Miniszterelnök Úrnak írj nyílt levelet, hidd el, napnál világosabb, hogy Kerényi Imrén keresztül, csak fölfele akartál rúgni egyet, mert akkor a Te oldaladon mindig jár az elismerés, a piros pont, hiszen, ha rajtuk múlna, akár még Főpolgármester is lehetnél.

Tisztelettel üdvözöl Bognár Zsolt /színművész, zeneszerző, dalszövegíró/ 2014. május 28.

Forrás: Index, fotó: Activestudio.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.