Pesti Srácok

Az ügyész súlyosítást, a védelem jobbára enyhítést kért Hunvaldékra

Az ügyész súlyosítást, a védelem jobbára enyhítést kért Hunvaldékra

Az ügyész súlyosítást, a védelem jobbára enyhítést kért Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának harmadfokú büntetőperében kedden a Kúrián.

A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti azt a számos, különböző súlyú bűncselekményt, amely az ügyészség szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald György hivatali idejében, 2003 és 2009 között történt. Van köztük sok száz milliós ingatlanpanama és fiktív tanácsadói szerződések alapján éveken át kifizetett havi több százezer forintos tanácsadói díjakkal összességében több tízmilliós kárt okozó visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos, hivatali mobiltelefonok ingyenes használatával megvalósított bűncselekmény vagy önkormányzati lakásokba történő jogellenes bérlőkijelölés, amelynek kedvezményezettjei nemegyszer a vádlottak rokonai, ismerősei voltak.

A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket.

PestiSracok facebook image

A Fővárosi Törvényszék 2012 februárjában kihirdetett első fokú ítéletében Gál Györgyöt nyolc és fél év, Hunvald Györgyöt másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már mindketten több évet töltöttek előzetes letartóztatásban.

Hunvald György bűnösségét az elsőfokú bíróság elsősorban a tanácsadói szerződések és a bérlakáskeret kapcsán állapította meg. Gál György súlyos büntetésére elsősorban az ingatlanpanama adott alapot. Ugyanakkor első fokon nem bizonyosodott be a bűnszervezetben történő elkövetés vádja, továbbá a nagy ingatlanpanamával kapcsolatban sem látta bizonyítottnak Hunvald bűnösségét a bíróság, és több kisebb súlyú vádpontban is felmentő rendelkezés született.

Első fokon a 13 vádlott közül négyet ítélt letöltendő börtönre a bíróság, öten kaptak felfüggesztett szabadságvesztést. A törvényszék Gál Györgyöt a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió megfizetésére, Hunvald Györgyöt pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte.

Az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott másodfokon.

A tábla 2013 októberében nem változtatott Hunvald György és Gál György büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedett, egyes felmentések helyett a bűnösség kimondása mellett döntött, egyes elítéléseknél viszont felmentő rendelkezést hozott. Ezek ellen a vád és a védelem is fellebbezett, így a másodfokú döntés nem lett jogerős, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per.

Kedden a Kúrián az ügyész kérte a felmentő rendelkezések megváltoztatását és a büntetés súlyosítását, a védők ugyanakkor több ponton felmentést és enyhítést kértek, illetve egyes cselekményeknél hatályon kívül helyezést és új eljárást vagy az adott ügycsoport elkülönítését és másik eljáráshoz egyesítését.

A harmadfokú eljárás egy hét múlva további perbeszédekkel, illetve a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezésével folytatódik, ítélethirdetés várhatóan az azt követő, július elejei tárgyaláson lesz a Kúrián a Hunvald-ügyben.

mti / MTI Fotó: Kovács Tamás

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.