Pesti Srácok

Bajnaiék feljelentik Seszták Miklóst

Bajnaiék feljelentik Seszták Miklóst

Költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz az Együtt-PM pártszövetség Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter ellen - közölte Juhász Péter társelnök. Mint mondta, sajtóhírek szerint Seszták Miklós még ügyvédként a 2000-es években közreműködött több száz cég létrehozásában, majd eltüntetésében és ezzel megkárosította a költségvetést.

Juhász azt mondta: két év alatt közel hatszáz céget jegyeztek be ukrán állampolgárok adatai felhasználásával, de ezek a cégek nem végeztek valós tevékenységet, pár év múlva jelentős adóhátralékkal megszűntek.

Hozzátette: azt várják a minisztertől, hogy adjon magyarázatot ezekre a hírekre, és ha igazak a vádak, akkor Seszták Miklósnak le kell mondania. Meg kell vizsgálni azt is, hogy azokat a pénzeket, amelyek elosztásáért Seszták Miklós felel, valóban fejlődésre fordítják, vagy ezeket is "eltemethetik" - mondta Juhász Péter.

PestiSracok facebook image

A kormánytól az ügyben azt várják, hogy feddhetetlen embereket bízzanak meg a fejlesztési pénzek elosztásával, de szerintük Seszták Miklós nem ilyen. Juhász Péter ezt követően feltett egy táblát a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épületére, amelyen az állt: "dr. Seszták Miklós ügyvédi iroda, cégtemetés, adóelkerülés, kábelmutyi".

Az Index.hu csütörtökön írt arról, hogy az Orbán-kormány új fejlesztési minisztere évekig volt részese olyan vállalkozások alapításának, amelyek szinte kivétel nélkül cégtemetőkben végezték rövid és kevéssé átlátható működésüket. Seszták Miklós az ügyvédi titoktartásra hivatkozva nem nyilatkozott a lapnak - áll a cikkben.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.