Pesti Srácok

Devizahitelek: perelhetnek azok is, akik már visszafizették hitelüket

Devizahitelek: perelhetnek azok is, akik már visszafizették hitelüket

Egy a devizahitele miatt tönkrement asszony annak ellenére perelte be a bankot, hogy már a teljes tartozást visszafizette. A devizahitelekre és az ezzel összefüggő kártérítésekre szakosodott jogász szerint nyugodtan perelhetnek azok is, akik már visszafizették a hitelüket, semmisségre határidő nélkül lehet hivatkozni.

Sz. Zita 2007-ben 11 millió forintot vett fel japán jen alapon havi 25 ezer forintos törlesztéssel, de két év sem telt el, a törlesztőrészlet már 100 ezer forintra rúgott, mialatt az állását is elvesztette. Az asszony előremenekült, nyomott áron eladta lakását, melyből 2011 júniusában kifizette az eredetileg 11 milliós tartozását, amely ekkorra már 19 millió 400 ezer forintra rúgott. Abba azonban nem nyugodott bele, hogy a pénzintézet három év alatt 8,4 millió forintot keresett rajta - írja a Blikk.

Az asszony ügyvédje szerint a szerződést semmissé kell nyilvánítani. – A bank több ponton is megsértette a hitelintézeti törvényt. Ügyfelemet a szerződés megkötésekor nem tájékoztatták megfelelően az árfolyamrésről, az egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nem voltak részletesen meghatározva, és a havi törlesztőrészlet összegét sem határozták meg pontosan – sorolta a lapnak dr. Szabó László. – Ha bebizonyosodik az igazunk, ügyfelemnek a 8,4 millió forint visszajár, és kártérítésre is jogosult – mondta.

PestiSracok facebook image

A devizahitelekre és az ezzel összefüggő kártérítésekre szakosodott jogász szerint az ügy sokaknak adhat új reményt. – Nyugodtan perelhetnek azok is, akik már visszafizették a hitelüket, semmisségre határidő nélkül lehet hivatkozni. Ha pedig a bíróság szerint érvénytelen a szerződés, akkor az eredeti állapotot kell visszaállítani, vagyis a banknak vissza kell fizetnie a pénzt, amelyet kapott. Sőt, ha az adósnak még a házát is elárverezték, kártérítésre jogosult – szögezte le dr. Szabó.

Blikk / Fotó: Pozsonyi Zita

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.