Pesti Srácok

Egy MLM-építő vette védelmébe Sesztákot

null

A Seszták Miklós ügyvédi közreműködésével alapított cégek jó része ma is sikeresen működik, és kárt azok sem okoztak az országnak, amelyek végelszámolással fejezték be meg sem kezdett tevékenységüket - mondta Kovács Erzsébet, több éves tapasztalattal rendelkező MLM (Multi Level Marketing) hálózatépítő az MTI-nek.

Kovács Erzsébet kifejtette: egy MLM-rendszer tagjaként a 2000-es évek elején részben magyar nemzetiségű, kárpátaljai ukrán és orosz állampolgárok szervezésével bővítette hálózatát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Mivel Magyarországon működő MLM rendszerbe csak magyar állampolgár vagy magyar jogi személyiség léphetett be, így a hálózatba magyar betéti társaságok tagjaként kerülhettek be a leendő külföldi MLM-tagok.

Minden hálózatépítő egyetlen célja, hogy nőjön a csoportja - hangsúlyozta Kovács Erzsébet, aki az MLM rendszer kisvárdai bővítése során többek között Seszták Miklós ügyvédi irodájával is intézte a cégalapításokat. Arról is szólt, Debrecenben és Nyíregyházán is építette az MLM-hálózatot, de ott más ügyvédek vettek részt a bt-k alapításában. A hálózat bővítése során minden települést figyelembe véve Seszták Miklós tevékenykedett a legkevesebb cég létrehozásában - mondta Kovács Erzsébet.

PestiSracok facebook image

A cégeket főként ukrán és orosz állampolgárok alapították, az emiatt ugyanazon címre bejegyzett társaságoknál Kovács Erzsébet kézbesítési megbízottként járt el. Elmondta: később egy részük átgondolta a belépéseket, amiben közrejátszott a vízumrendszer 2004-es bevezetése Ukrajnával és Oroszországgal szemben. A megnövekedett költségek miatt ugyanis sokak számára lehetetlenné vált a Magyarországra való beutazás. A létrehozott betéti társaságok nagy része így nem is kezdte meg tényleges tevékenységét. A lehetőség vagy motiváció hiánya miatt működésképtelen cégeket a törvényes előírások szerint szüntették meg az állami szervek. E vállalkozások egyetlen percig sem működtek, értelemszerűen forgalmuk sem volt, tehát kárt sem okoztak az országnak.

A 2005-ben az ügyekben indított hivatalos vizsgálatok során az állami szervek minden esetben azt állapították meg, hogy szabályszegés nem történt - emelte ki végezetül Kovács Erzsébet.

Kovács Erzsébet azután nyilatkozott az MTI-nek, hogy az Index hírportál csütörtökön azt írta, Seszták Miklós a 2000-es évek elején kisvárdai ügyvédként számos olyan cég bejegyzését segítette, amely rövid és átláthatatlan működés után tönkrementek.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.