Pesti Srácok

Emlékművita: Orbán válaszolt az amerikai szenátoroknak

null

Szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti a budapesti Szabadság téri emlékmű felállítóit - írta Orbán Viktor abban a válaszlevélben, amelyet harminc zsidó származású amerikai képviselőnek küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el szerdán az MTI-hez. A kongresszusi képviselők és szenátorok a Zsidó Világkongresszus honlapján május végén közölt nyílt levelükben a Szabadság téri emlékmű megépítésére vonatkozó tervek felülvizsgálatát kérték a magyar miniszterelnöktől.

„Egy függetlenségét oly büszkén ünneplő népnek, mint az amerikai, talán természetesnek tűnhet a magyarok ragaszkodása a szabadsághoz, és talán átélhető az a fájdalom, amelyet szuverenitásunk és szabadságunk elvesztése jelentett. 1944. március 19-től 1991-ig folyamatosan állomásoztak megszálló katonai csapatok hazánk területén. A szabadságunk elvesztésének fájdalma vezeti tehát az emlékmű felállítóit. Az a törekvés, hogy emlékeztessük az elkövetkezendő nemzedékeket a szabadság jelentőségére és hogy milyen tragikus következményekkel jár egy nemzet életére szabadságának elvesztése. Az emlékmű felirata világos: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. az áldozatok emlékére„ - írta egyebek mellett Orbán Viktor.

PestiSracok facebook image

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.