Pesti Srácok

Karácsony Gergely: Másféle szövetségi politikában gondolkodunk, mint korábban

Karácsony Gergely: Másféle szövetségi politikában gondolkodunk, mint korábban

A PM társelnöke szerint a jelenlegi helyzetben nem lehet közös főpolgármester-jelölt az, aki valamelyik pártnak az emblematikus politikusa. Úgy véli: Budapesten olyan jelöltnek van esélye, aki nemcsak az ellenzéki pártok törzsközönségét tudja megszólítani, hanem képes bővíteni ezt a kört. Karácsony Gergely a közrádióban arról is beszélt: a PM soha nem volt lelkes az ellenzéki összefogásnak azon formájától, ami létrejött, ezért másféle szövetségi politikában gondolkodnak, mint korábban.

Másféle szövetségi politikában gondolkodunk, mint korábban – jelentette ki Karácsony Gergely, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A PM soha nem volt lelkes az ellenzéki összefogásnak azon formájától, ami létrejött. Azt gondoltuk, a győzelemhez való út másfelé van, mint amerre keressük, és a választási eredmények ezt igazolták is. ennek megfelelően békés egymás mellett élést szeretnénk a baloldal pártjaival, és azt, hogy mindenki járhassa a maga útját – fogalmazott Karácsony Gergely.

PestiSracok facebook image

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azokban a választókerületekben érdemes bármilyen együttműködést keresni az ellenzéki pártoknak, ahol ez növeli a választási esélyeinket. Az ország nagyobb részében azonban, ha így fogunk össze, ha úgy fogunk össze, valljuk be őszintén, ez teljesen mindegy. Ezeken a helyeken az a helyes, ha mindenki a saját arculatát építi, a saját jelöltjeit mutatja be és a saját programja mellett kampányol – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, végképp letett-e arról, hogy főpolgármester-jelölt legyen, azt válaszolta: az európai parlamenti választás budapesti eredménye azt mutatja, hogy az ellenzéki pártok közül háromnak (MSZP, DK, Együtt-PM) nagyjából egyenlő a támogatottsága. Ebben a helyzetben jogos elvárás a pártoktól, hogy ne akarjanak nekik diktálni. Ha én elvárom azt más pártoktól, hogy ebben a helyzetben ne erőszakolják ránk a jelöltjüket, az a helyes, ha mi is így járunk el – érvelt a PM társelnöke, aki leszögezte: nem lenne egy helyes, személyes ambíció, ha ebben a helyzetben ő lenne az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltje, és örül annak, hogy ezt más is belátta.

Budapesten olyan jelöltnek van esélye, aki nemcsak az ellenzéki pártok törzsközönségét tudja megszólítani, hanem képes bővíteni ezt a kört. Egy olyan független jelöltről van szó, akit úgy támogathatunk, hogy hagyjuk a saját programját megvalósítani, és nem állítunk vele szemben senkit – tette egyértelművé.

Arra a kérdésre, elindulna-e, ha mind az MSZP, mind a Demokratikus Koalíció támogatná, azt felelte: igen, de ennek nem látja az esélyét. Ebben a helyzetben szerinte nem lehet közös jelölt az, aki valamelyik pártnak az emblematikus politikusa.

hirado.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.