Pesti Srácok

Karácsonyra megszüntetnék a devizahiteleket

Karácsonyra megszüntetnék a devizahiteleket

Ha minden jól megy, karácsonyra az utolsó devizahitel is megszűnik – mondta Varga Mihály a Népszabadságnak. Az interjúban beszélt arról is, hogy a gazdaság növekedési üteme középtávon 3-5 százalék lehet, s így még ebben a ciklusban megvalósulhat az egy számjegyű személyi jövedelemadó.

A lap csütörtöki számában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, szerinte nem dőlnek be bankok a devizahitelek rendezése miatt, s bár a várható terhüket szerinte még nem lehet megbecsülni, annyit mondott: nem tudja, mire alapozta a Moody’s az egymilliárd eurós becslését a devizahitelesek „kártérítésére”. Kijelentette, a kormányzat célja az, hogy a rendezés az államnak ne kerüljön semmibe.

A devizahitel-mentőcsomag részleteiről szólva azt ígérte: a kárrendezés módjáról még egyeztetnek a bankokkal, várják a javaslataikat. „A Kúria döntése nem zárt le minden pályát, a határozat megnyitja a lehetőséget arra, hogy a pénzintézetek vitassák a szerződéseik tisztességtelenségét. Amelyik bank úgy gondolja, hogy ő tisztességesen járt el, az nyilván pereskedni fog” – mondta Varga Mihály. Szerinte a perek lezárása után jöhet majd az elszámolás és a kifizetés.

PestiSracok facebook image

Nem zárta ki, hogy azonnali kártérítést is kapjanak az ügyfelek, de kijelentette: „amikor a jövőről gondolkodunk, nyilván – a bankrendszer működőképességét nem veszélyeztetve – olyan megoldások lehetségesek, amelyek a devizahiteleket ebben a formában megszüntetik, mégis lehetővé teszik azt, hogy a törlesztésük gond nélkül megtörténjen. Ez jobb az ügyfélnek is, és jobb a banknak is. <…> A cél az, hogy forintosítsunk, és tisztességes szerződések jöjjenek létre. Nem változtak az elvárások, a törlesztőrészleteknek érezhetően csökkenniük kell.”

Varga Mihály a növekedési kilátásokról elmondta: bízik abban, hogy a mostani szinthez képest a gazdaság magasabb növekedési pályára áll. „Most reális esélyét látom a 3-5 százalék közötti növekedési tartomány elérésének – fogalmazott. – Ha ez így lesz, és amennyiben sikerül tovább növelni a foglalkoztatást, akkor nem lesz bevételi oldalról akadálya az egy számjegyű személyi jövedelemadónak sem.”

A miniszter az interjúban a reklámadóról elmondta, a kereskedelmi televízióknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. Az RTL Klub ellen elrendelt vizsgálatot pedig azzal magyarázta: a cég veszteségelhatárolási ügyével a reklámadó kapcsán szembesült. A cég ugyanis „egy korábbi tranzakció miatt legalább tíz évig nem fog társasági adót fizetni” – jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy L. Simon László a reklámadóról szóló törvényről konzultált-e tárcájával, úgy válaszolt: „Valószínűleg minden tárcavezető kollégám joggal várja el, hogy a hatáskörébe tartozó jogszabályoknál legalább konzultáció legyen. Sokkal jobb, ha a parlament olyan jogszabályról tud dönteni, amely végre is hajtható, mint olyanról, amelyben kiskapuk vannak, amelynél utólagos módosítások szükségesek.” Varga Mihály nem zárta ki, hogy a reklámadóról szóló törvényt módosítják az év végéig.

Népszabadság / MTI

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.